Sport
Bravúros magyar győzelem Sanghajban
Vízilabda
„Totálisan az ellenkezőjét kaptuk, mint amire számítani lehetett az elmúlt tíz nap során. A csapatot dicséri, hogy a játékvezetők által teljesen szétfújt mérkőzéshez sikerült jobban alkalmazkodnia” – értékelt Bíró Attila szövetségi kapitány. Kiemelte, a jó védekezésnek és Kasó Orsolya remek kapusteljesítményének köszönhetően három és fél negyedig csak négy gólt tudott dobni az ellenfél. A magyarok az elődöntőben az olimpiai bajnok amerikai válogatottal mérkőznek, amely a negyeddöntőben magabiztosan, 14–3-ra legyőzte az ausztrálokat, s a mérkőzés egyik játékvezetője Fodor Rajmund volt. „A torna egyik kiemelkedő csapata után a másik legjobb, az Egyesült Államok következik. Ez a magyar válogatott mindenkit képes megverni, s ebbe a körbe az amerikai csapat is beletartozik. Nem fogjuk tisztelni az eredményeit, nem ijedünk meg, a döntőbe jutás a célunk" – hangsúlyozta a szövetségi kapitány.
