Sport

Az észtek ellen Cosimo Inguscio dirigálja a válogatott keretet

Telkiben a labdarúgók

Tegnap óta együtt készül Telkiben a magyar labdarúgó-válogatott a csütörtöki, észtek elleni és a vasárnapi, finnek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Sérülés miatt nem csatlakozhatott a kerethez Sallai Roland és Fiola Attila.

Marco Rossi szövetségi kapitány arról beszélt sajtótájékoztatóján, hogy reméli, eltiltása nem okoz majd gondot. (Az olasz edző csütörtökön nem ülhet le a kispadra az európai szövetség által kiszabott büntetés miatt.) Mint elmondta, a másodedző, Cosimo Inguscio irányítja a csapatot. A célunk hat pont megszerzése az itthoni két mérkőzésen, hogy ezáltal visszaszerezzük a szurkolók bizalmát, és támogatásukkal a későbbiekben kijussunk az Európa-bajnokságra – tette hozzá. A keretbe most visszatérő Dzsudzsák Balázsról úgy fogalmazott, a következő három napban mérlegelik majd a lehetőségeket a játékával kapcsolatban. A magyar válogatott négy játéknapot követően négy ponttal harmadik helyen áll a C osztály 2. csoportjában.