Sport
Zlatan Ibrahimovic ütős választ adott
Labdarúgás. A párizsiak csatára a Chelsea elleni nyolcaddöntő visszavágóján megszerezte ötvenedik gólját a Bajnokok Ligájában

Párizsban 2–1-re nyert a PSG az első meccsen, és a visszavágón, Londonban is ugyanez lett az eredmény a franciák javára. A szerdai mérkőzés előtt arról írt a nyugati sajtó, hogy Zlatan Ibrahimovic kiöregedő félben van. Tény, a 34 éves svéd csatár volt már fiatalabb, ám a kornak és a 116 BL-meccsének köszönhetően ő a mostani sorozat legtapasztaltabb futballistája. Ugyanakkor a Bajnokok Ligája győzelem még hiányzik a statisztikájából. Mostani csapatával, a Paris Saint-Germainnel azon van, hogy ez összejöjjön. A legjobb nyolc között már ott van a PSG, és jövő pénteken, a negyeddöntő sorsolása során az is kiderül, hogy a szerencse a párizsiakkal van-e.
A Chelsea ellen mindent elkövetett Ibrahimovic, hogy bizonyítson a kritikusainak. A támadó előbb adott egy gólpasszt, majd pályafutása 50. BL-góljával eldöntötte a szerdai BL-visszavágót. „A meccs előtti kritikákkal nem különösebben foglalkoztam, a végeredményt mindenki tudja. Szerintem jó kis meccset játszottunk Londonban, nyomás alatt tartottak minket, de sokszor volt nálunk is a labda – nyilatkozta Zlatan Ibrahimovic a mérkőzés után. – Bár nem volt sok helyzetünk, kétszer azért így is betaláltunk. Elmondhatom, hogy úgy játszottunk, ahogyan elterveztük, bár ez nem volt annyira könnyű, mint ahogy az esetleg kívülről látszott. Boldogok vagyunk, de még nem elégedettek. Úgy látom, az idén megvan az esélyünk a végső győzelemre, kiegyensúlyozottan teljesítünk, stabil a csapat. Bízunk benne, hogy a szerencse mellénk áll a jövő heti sorsoláson. Persze, ha nyerni akarunk, akkor mindenkin túl kell jutni, akit utunkba hoz a sors, de azért vannak csapatok, amelyekkel jobb volna később összetalálkozni.”
A PSG edzője, Laurent Blanc arról beszélt, hogy a továbblépéshez a következő körben már szerencsére is szükségük lesz, sok múlik a sorsoláson. „Elégedett vagyok azzal, amit láttam – mondta a világbajnok egykori labdarúgó. – Mivel mi vagyunk az egyetlen francia csapat, amelyik még talpon áll az európai kupákban, azt hinnénk, hogy az összes francia focidrukker szorít értünk, de ez sajnos nem így van. Féltékenyek, irigyek a klubra, mert olyan gazdag, hogy meg tudja vásárolni a legnagyobb játékosokat. Abban azért bízom, hogy néhány új drukkert nyertünk a szerdai teljesítményünkkel és a továbbjutással.”
A Chelsea a Premieri Legaue-ben címvédőként csak a 10. helyen áll, így a mostani kiesése egyben valószínűleg azt is jelenti, hogy a következő szezonban nem lehet ott a Bajnokok Ligájában. A másik szerdai visszavágón a Benfica ugyancsak 2–1-re nyert a Zenit otthonában, így a portugálok is kettős győzelemmel jutottak a negyeddöntőbe. Egyébként a Zenitnek ez még soha nem sikerült.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó: Chelsea–Paris Saint-Germain 1–2 (1-1), gólszerzők: Costa (27.), illetve Rabiot (16.), Ibrahimovic (67.); továbbjutott: a PSG ,4–2-es összesítéssel. Zenit–Benfica 1-2 (0-0), gólszerzők: Hulk (69.), illetve Gaitán (85.), Talisca (96.). Tj.: a Benfica, 3–1-es összesítéssel.
Európa Liga, nyolcaddöntő, első mérkőzések: Sahtar Donyeck–Anderlecht 3–1, FC Basel–Sevilla 0–0, Borussia Dortmund–Tottenham Hotspur 3–0, Fenerbahce–Braga 1–0.