Sport
Zidane a Real Madrid tartalék kapusa
Labdarúgás. Szuperkupa-döntő Trondheimben, két spanyol résztvevővel

Ha akarta volna, sem tudta volna jobban eljelentékteleníteni az UEFA az európai Szuperkupa-döntőt… A két spanyol csapat, a BL-győztes Real Madrid és az Európa-ligát védő Sevilla mérkőzését (még a résztvevők kilétének ismertté válása előtt) a norvégiai Trondheimbe viszi, ráadásul olyan időpontra kiírva a mérkőzést, amely példátlanul korai a kupa történetében. Két éve már átkerült augusztus végéről a hónap közepére a döntő dátuma, de tizedike előtt még egyszer sem játszottak a csapatok. Különösen furcsa ez egy olyan évben, amikor nem is egészen egy hónappal ezelőtt még Eb-döntőt játszottak.
Alkalmasint a párizsi döntőben megsérült Cristiano Ronaldo egy későbbi időpontban sem lenne harcképes (várhatóan októberig hiányozni fog), ám Gareth Bale, Pepe, Keylor Navas és Toni Kroos egy későbbi időpontban hadra fogható lenne. A két portugál hiányzása különösen pikáns, hiszen ők lehettek volna az első játékosok, akik három hónapon belül BL-elsőséget, Európa-bajnoki címet és Szuperkupa-győzelmet is szereznek. Ha nyerne is a Real Madrid, alighanem ezt nélkülük teszi majd meg.
Zinedine Zidane vezetőedző így tartalékokat, kevésbé ismert játékosokat is nevezett a Norvégiába utazó keretbe. Az egyetlen lényeges erősítés a Juventustól visszatért Álvaro Morata. A három kapus között ott van a francia tréner másodszülött, tizennyolc éves fia, Luca Zidane is, aki a spanyol sajtóban a keresztnevén, Lucaként szerepel. Érdekes, hogy tizenkilenc éve Iker Casillasnak is éppen Trondheimbe vezetett hajdanán az első útja a Madrid első csapatával, egy kupameccsre.
A húszas keret: Casilla, Yánez, Luca Zidane kapusok, Carvajal, S. Ramos, Varane, Nacho, Danilo, Marcelo védők, James, Casemiro, Kovacic, Modric, Isco, Asensio, M. Llorente középpályások, Benzema, Lucas Vázquez, Morata, Mariano csatárok.
Az argentin Jorge Sampaoli, a Sevilla korábban a chilei válogatottal Copa Américát nyerő edzője az alábbi játékosokkal repült Norvégiába: Sergio Rico, Soria, Juan Soriano kapusok, Mariano, Carriço, Pareja, Rami, Escudero, Kolo Touré, Mercado védők, Kranevitter, N’Zonzi, Iborra, Mudo Vázquez, Correa, Paulo Henrique Ganso, Kijotake, Sarabia, Vitolo középpályások; Konopljanka, Ben Yedder, Vietto csatárok. A játékosok közül Sarabia, Correa, Ganso, Ben Yedder, Kijotake, Kronevitter, Vietto, Mercado és Vázquez is új.