Sport
Xavi a Barcelona kispadjáról álmodik
Jövőre még Katarban futballozik a világbajnok játékos, később azonban trénerként térne vissza nevelőegyesületéhez
„Az az álmom, hogy egy napon a Barcelona edzője legyek” – idézi a 37 esztendős karmester Le Parisiennek tett nyilatkozatát a FourFourTwo. A csapat jelenlegi trénere, Luis Enrique a múlt héten jelentette be, hogy az idény végén elhagyja az együttest. Azóta folynak a találgatások a szakember lehetséges utódjáról, a hírek szerint Ernesto Valverde a legnagyobb esélyes a posztra, de felmerült Ronald Koeman, Jorge Sampaoli és Xavi neve is. A jelenleg a katari al-Szaddot erősítő világ- és Európa-bajnok játékos azonban sietve leszögezte, úgy érzi, még nem áll készen a feladatra.
„Dolgozom rajta, hogy az álmom valósággá váljon, de még az utam elején járok, először képeznem kell magam, elvégezni a megfelelő tanfolyamokat, csak azután érdemes beszélni a továbbiakról. Nagyon komoly feladatot jelent kézben tartani egy 25 fős keretet és a hozzá tartozó szakmai stábot. Ahhoz, hogy erre képes legyek, rengeteget kell még tanulnom.” - fogalmazott Xavi.
A spanyol játékos jövőjét illetően egyértelműsítette, hogy a következő szezonban biztosan nem ül le a Barca kispadjára, már csal azért sem, mert érvényes szerződés köti a klubjához: „Még mindig inkább játékosként gondolkodom, mint edzőként. A következő lesz az utolsó idényem a pályán, aztán majd meglátjuk, mit hoz a jövő" – mondta a francia lapnak a veterán klasszis.