Sport

Vita a férfi- és a női egyenlőségről

Tenisz. Serena Williams szerint miatta telnek meg a lelátók a stadionokban

Kemény szavakkal illette a női teniszt az Indian Wells-i tenisztorna igazgatója, Raymond Moore, aki szerint a nők csak a férfiak árnyékában léteznek. Utánajártunk, van-e abban igazság, amit a vezető mond.

Serena Williams 20160323
A nők kereseti listáját Serena Williams vezeti több mint nyolcvanmillió dollárral (Fotó: Reuters - Jason O’Brien)

Raymond Moore azt nyilatkozta, hogy a női versenyzőknek térden állva kellene hálát mondaniuk Istennek azért, hogy Roger Federer és Rafael Nadal megszületett, így ők az urak farvizén érvényesülhetnek, és kereshetnek nagy pénzt. A női tenisz ugyanis csak a férfi árnyékában létezik, és nem ők hozzák be a nézőket a stadionokba. A világelső Serena Williams szerinte sokan őmiatta nézik ezt a sportot. Az igazgató is érezhette, messzire ment, az eset után elnézést kért, majd le is mondott.

Korábbi klasszis teniszezőnk, Taróczy Balázs valamelyest igazat ad Moore-nak. „Nem vitás, vannak kiváló női teniszezők is, de a férfimezőny jóval erősebb – mondta a párosban kétszeres Grand Slam-győztes. – A tornákon a férfiak három, míg a nők csak kettő nyert szettre játszanak, így előbbieknek nagyobb a terhelésük, ebből következően reális, hogy több pénzt keressenek. A pénzdíjak ugyanakkor kiegyenlítődtek mára. Az emberek a férfiteniszre kíváncsiak, azt jobban el lehet adni, ezt saját tapasztalatból tudom a budapesti Tennis Classicsról, amit évente megrendezünk.” A többszörös WTA-torna-győztes Szávay Ágnes abban egyetért, hogy a férfiak hozzák be a nézőket a stadionokba, az ő játékuk látványosabb, de szerinte: „Ugyanannyit edzünk, teljesítünk, mint a férfiak, így helyes, hogy ugyanúgy vagyunk premizálva is.”