Sport
Visszavonul Vlagyimir Klicsko
Az ökölvívó saját, hivatalos oldalán videóüzenetben búcsúzott el rajongóitól + VIDEÓ
A videóban Klicsko elmondja, hogy 27 éve kezdett sportpályfutásába, ez volt a legjobb döntés volt, amit csak hozhatott. Ennek köszönhetően bejárta a világot, új nyelveket tanult, üzleti és szellemi tulajdonokra tett szert, illetve segíthetett kevésbé szerencsés embertársainak, hogy megvalósíthassák álmaikat. Minderre a sport és az ökölvívás globális elismertsége teremett lehetőséget, valamint a saját tehetsége, legfőként pedig a hűséges szurkolói. Ám az életben mindenki számára eljön a pillanat, amikor váltani kell, új fejezetet kezdeni, és ez alól ő sem kivétel.
Számára most jött el ez az idő, ezért izgatottan és teljes elhivatottsággal fordul az új kihívások felé, remélve, hogy a váltás – amit egyébként már évek óta tervez – legalább olyan sikeres lesz, mint eddigi pályafutása ökölvívóként. Végezetül arra kéri szurkolóit, hogy ne búcsúzzanak el egymástól, hanem együtt folytassák az utat az új területen, közösen osztozva a jövőbeli sikereken.
A 41 esztendős ukrán öklözőt április végén a londoni Wembley Stadionban a 11. menetben kiütötte Anthony Joshua, aki ezzel megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki címét, illetve megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) vb-öveit.
Klicsko az 1996-os atlantai olimpián aranyérmet nyert, amatőrként vívott 144 mérkőzése közül 137-et megnyert, 65-öt kiütéssel, s csak háromszor maradt alul. Profinak állva 69 összecsapásából 64-en győzött, ebből 54-szer diadalmaskodott idő előtt, ötször kapott ki, s három szervezetnél is világbajnok volt.
Első profi vb-elsőségét 1998-ban szerezte, az utolsót 2015-ben. A hivatásos bokszolók örökranglistáján 23 sikeres címvédésével második a titulusát 25 alkalommal eredményesen megőrző Joe Louis mögött, azzal pedig rekorder, hogy 29-szer szállt ringbe világbajnoki címért.