Sport
Világsztárral erősített a válogatott
Labdarúgás. Bernd Storck szövetségi kapitány Andreas Möllert kérte fel pályaedzőnek a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőkre

Bernd Storck (fehérben) új segítőkkel készíti fel a válogatottat a novemberi pótselejtezőkre (Fotó: Horváth Péter Gyula)
A világ minden pontján elfogadott és normális dolog, hogy ha egy új edzőt kineveznek, akkor megválasztja a munkatársait. Ám ezt leginkább rögtön a hivatalba lépés után szokták megtenni. Bernd Storck a nyáron a Berlinbe, a Hertha BSC első osztályú csapatánál főállásba helyezett Dárdai Pál stábjával kezdte meg a munkát a válogatottnál, és az ősszel lejátszott négy meccsen ők készítették fel a csapatot, amely végül a harmadik helyen végzett csoportjában, s mint a múlt héten kiderült, pótselejtezőt kell játszania. November közepén Norvégia ellen bizonyíthatjuk be, hogy ott a helyünk a franciaországi Eb-n.
A német kapitány állítólag úgy állapodott meg júliusi kinevezésekor a szövetséggel, hogy az Eb-selejtezők után a saját embereivel folytathatja. Tegnap aztán kirúgta majd a teljes szakmai stábot, Szabics Imre pályaedzőt, Andrusch József kapusedzőt és Sallói István megfigyelőt. Az egyetlen megtűrt ember Nyilasi Tibor, aki maga határozhat arról, hogy megy vagy marad. „Még nem döntöttem, kell egy-két nap, mire átgondolom ezt az egész helyzetet – mondta lapunknak a pályaedző Nyilasi. – De nem is az én személyem a fontos, hanem az, hogy a válogatott sikeresen vegye a norvégok elleni pótselejtezőt.”
Az elküldöttek helyére jött Szélesi Zoltán pályaedző és Holger Gehrke kapusedző, valamint a legnagyobb „igazolás” a világ- és Európa-bajnok, BL- és UEFA-kupa-győztes egykori labdarúgó, Andreas Möller. Sajnos a világklasszis már csak a kispadon kap helyet. „Számomra mindennél fontosabb, hogy sikeresen vívjuk meg az előttünk álló pótselejtezőt, és hogy kivezessem a csapatot a franciaországi Európa-bajnokságra – indokolta döntését Storck az mlsz.hu-n. – Jól ismerem Andreast, hiszen korábban csapattársak is voltunk, együtt nyertünk német kupát. Biztos vagyok abban, hogy szerepvállalásával olyan új impulzusokat kapnak a válogatott játékosai, amelyek segítik közös célunk elérését. Számomra most csak ez számít.”
Az Eb-pótselejtező első meccsére november 12-én Oslóban kerül sor, a visszavágót három nappal később rendezik meg Budapesten. Óhatatlanul is felmerül persze a kérdés, hogy néhány hét alatt milyen hókusz-pókusszal lehet jobbá tenni ezt a magyar válogatottat. Ráadásul Möller megbízatása csak a pótselejtezőkre vonatkozik. Könnyen megeshet, hogy Storcké sem tart tovább.