Sport
Valóra vált álom
Tenisz. Januárban megműtötték Sloane Stephens lábát, a hét végén pedig megnyerte pályafutása első Grand Slam-tornáját New Yorkban

Sloane Stephens nagy visszatérése és diadala az év egyik sportszenzációja (Fotó: Reuters/Mike Segar)
Amerikát már sokan nem tartják ugyan a korlátlan lehetőségek országának, a 24 éves Sloane Stephens szereplése az US Openen azonban jelezte, hogy az amerikai álom, ha nagyon hisznek benne, valóra válhat. Már az ritkaságnak számított, hogy az idei utolsó Grand Slam-torna női fináléját két újonc játszhatta.
Kettejük világranglista-helyezése a verseny előtt összesen 98 volt, a legmagasabb a ranglista bevezetése óta a US Open női egyesének döntőiben. A 22 éves Madison Keysnek könnyebb ága volt, noha Vesznyinát és Szvitolinát azért csak le kellett győznie. Jó barátnője, Stephens kiemelkedően jó szereplése ellenben óriási pénzeket hozott a rá fogadóknak. Ha egyáltalán voltak ilyenek…
A nagy tehetségnek tartott színesbőrű teniszező lábát ugyanis januárban megműtötték, ezért több hónapot ki kellett hagyni, és hat héttel ezelőtt még 957. volt a világranglistán. Az elmúlt másfél hónap alatt azonban formába lendült, s ezt a döntőben is igazolta, amelyben egy óra alatt 6:3, 6:0-ra nyert az esélyesebbnek tartott Keys ellen. A nyílt érában mindössze ötödször fordult elő, hogy nem kiemelt hölgyversenyző nyert meg egy Grand Slam-tornát.
Az eredmény is mutatja, hogy nem ez volt minden idők legszínvonalasabb fináléja, amelyről egyértelműen Keys tehet, aki ezt el is ismerte: Nem tudtam a legjobbamat nyújtani, ezért nagyon csalódott vagyok – mondta sírva a vesztes. – Különleges élmény volt, hogy az egyik legjobb barátnőm ellen játszhattam. Persze, ha már elveszítettem pályafutásom első Grand Slam-döntőjét, akkor az vigasztal, hogy Sloane-tól kaptam ki.
A győztes öröménél, csak széles mosolya volt nagyobb: „Hihetetlen, ami velem történt. Ha januári lábműtétem után valaki azt mondja, hogy megnyerem a US Opent, nem hiszem el. Remek csapat van mögöttem, segített elviselni a nehézségeket. Győzelmem után azonnal mentem megvigasztalni Madisont, s tudom, hogy ő is ezt tette volna. Elképesztő utazáson mentünk keresztül a családommal, s külön öröm, hogy anyám is látta a döntőt, aki elvitt teniszezni, s mindig bátorított”.
Stephens álma tehát valóra vált, s a győzelmért 3,7 millió dolláros csekket is kapott, amellyel majdnem megduplázta az eddigi pénzdíját. Tizenöt év után, Jennifer Capriati 2002-es, ausztráliai diadala óta ő az első amerikai női játékos a Williams nővéreken kívül, aki Grand Slam-tornát tudott nyerni. Ráadásul győzelmével rögtön a 17. helyre került a világranglistán, ilyen jelentős előrelépésre eddig senki sem volt képes ilyen rövid idő alatt.
S elgondolkoztató az is, hogy Stephens együtt indult Babos Tímeával – 2010-ben a juniorok között párosban megnyerték a Roland Garrost, Wimbledont és a US Opent is – , az amerikai tehetség feljutott a csúcsra, a magyar pedig csak reménykedhet ebben egyesben, noha párosban a legjobbak közé jutott.
