Sport

Válogatott játékost kihasználva akarta megkárosítani a Fradit egy menedzser

Az ügynök hazugságra próbálta rávenni a kézilabdázót, a kétes ügyleten pedig szépen keresett volna

Saját klubjának átverésére akarta rávenni a Ferencváros női kézilabdacsapatának válogatott játékosát egy magyar menedzser, aki a kétes ügyleten szépen keresett volna.

A Pesti Srácok birtokába jutott információk alapján az ügynök arról akarta meggyőzni az egyébként élő szerződéssel rendelkező játékost, hogy tegyen úgy, mintha más klubok érdeklődnének iránta, és erre hivatkozva kössön az FTC-vel új, magasabb összegű megállapodást, a kontraktus után járó jutalékot pedig természetesen a menedzser tette volna zsebre. Az ügynök egyébként egy másik, jó nevű egyesületet is bevont a mocskos akcióba, nekik az érdeklődő szerepét kellett volna eljátszani.

A portál nem nevezte meg az ügy érintettjeit, de úgy tudják, azért nem lett semmi az üzletből, mert a sportoló „észnél volt” és elzavarta az őt tisztességtelen húzásokra rávenni akaró menedzsert.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom