Sport

Úszó országos bajnokság: Hosszú és a Gyurta fivérek győzelmei a zárónapon

A bajnokság után kijelölték a vb-csapatot

Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott.

Hosszú-Késely576x356
ésely Ajna a 200 méteres gyorsúszás döntője után - MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A háromszoros olimpiai bajnok, s az ob befejező napján is minden egyéni döntőben érdekelt Hosszú nagy csatában nyert 200 méter gyorson: az este első fináléjában 57 századdal volt fürgébb, mint rendkívül tehetséges riválisa, a 15 esztendős Késely Ajna. Az "Iron Lady" sikerét hozta az 50 méter hát fináléja is, nem bírt viszont az ifjúsági olimpiai bajnok, az év elejétől Amerikában készülő Szilágyi Liliánával, aki 100 méter pillangón 11 századdal jobb volt nála. Hosszú összességében hat egyéni arannyal zárt az ob-n, ezzel a viadal legeredményesebb versenyzője lett. 

A bajnokság után kijelölték a vb-csapatot
Az országos bajnokság szombati befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány - az edzőbizottság, majd a szövetség elnökségének jóváhagyásával - szombat este kihirdette a válogatott csapatot, amely a júliusi, budapesti világbajnokságon indul. A vb történetében először minden számban lesz magyar induló.
Az ob végéig kvalifikációt szerzett versenyzők mostantól kezdve védettséget élveznek, azaz akinek megvan a vb-szerepléshez szükséges A szintje, és a legjobb két idő egyike az övé a hazai rangsorban, nyugodtan készülhet a vébére. Bár a kvalifikációs időszak július 5-éig tart, a most kihirdetett csapat tagjai már nem szoríthatók ki.
Azokban a számokban, amelyekben csak egyetlen A szintes versenyző van, még lesz lehetőség szintteljesítésre. A férfiaknál még nyolc ilyen táv van, míg a nőknél elvben három, ugyanakkor a tíz számban is kvótát szerzett Hosszú Katinka bizonyos távokat biztosan kihagy majd, így ott a rangsorban harmadik úszó (ha van) csapattaggá válhat. 
A kapitány bejelentette, a pénteken 100 m gyorson országos csúcsot úszó 17 éves Németh Nándor inkább az augusztus végi junior világbajnokságra időzíti a csúcsformáját, ahol akár a végső győzelem is övé lehet, a budapesti vb-n ezért csak váltóban indul, a felnőttek között ugyanis most még nincs reális esélye a fináléba jutásra.
A magyar válogatott kerete a budapesti világbajnokságra:
férfiak:
50 m gyors: Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim
100 m gyors: Bohus Richárd, Kozma Dominik
200 m gyors: Kozma Dominik, Bernek Péter
400 m gyors: Bernek Péter - 1 fő még szintet úszhat
800 m gyors: Gyurta Gergely - 1 fő még szintet úszhat
1500 m gyors: Rasovszky Kristóf - 1 fő még szintet úszhat
50 m hát: Bohus Richárd - 1 fő még szintet úszhat
100 m hát: Balog Gábor - 1 fő még szintet úszhat
200 m hát: Telegdy Ádám, Bernek Péter50 m mell: Gyurta Dániel (Financsek Gábor)
100 m mell: Gyurta Dániel - 1 fő még szintet úszhat
200 m mell: Gyurta Dániel - 1 fő még szintet úszhat
50 m pillangó: Cseh László - 1 fő még szintet úszhat
100 m pillangó: Cseh László, Milák Kristóf
200 m pillangó: Cseh László, Kenderesi Tamás
200 m vegyes: Cseh László, Verrasztó Dávid (visszalépésük esetén még lehet szintet úszni)
400 m vegyes: Verrasztó Dávid, Gyurta Gergely
váltók:
4x100 m gyors: Németh Nándor, Kozma Dominik, Bohus Richárd, Holoda Péter
4x200 m gyors: Kozma Dominik, Bernek Péter, Milák Kristóf, Grátz Benjámin
4x100 m vegyes: Balog Gábor, Gyurta Dániel, Cseh László, Németh Nándor
nők:
50 m gyors: Molnár Flóra - 1 fő még szintet úszhat
100 m gyors: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka (Verrasztó Evelyn)
200 m gyors: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka (Késely Ajna, Verrasztó Evelyn)
400 m gyors: Kapás Boglárka, Hosszú Katinka (Késely Ajna)
800 m gyors: Kapás Boglárka, Hosszú Katinka (Juhász Adél)
1500 m gyors: Kapás Boglárka, Késely Ajna
50 m hát: Hosszú Katinka (Joó Sára)
100 m hát: Hosszú Katinka - 1 fő még szintet úszhat
200 m hát: Hosszú Katinka, Burián Kata
50 m mell: Hosszú Katinka (Sztankovics Anna)
100 m mell: Sztankovics Anna
200 m mell: Sebestyén Dalma
50 m pillangó: Molnár Flóra
100 m pillangó: Szilágyi Liliána - 1 fő még szintet úszhat
200 m pillangó: Szilágyi Liliána, Hosszú Katinka (Jakabos Zsuzsanna)
200 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna
400 m vegyes: Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna
váltók:
4x100 m gyors: Jakabos Zsuzsanna, Hosszú Katinka, Verrasztó Evelyn, Molnár Flóra
4x200 m gyors: Hosszú Katinka, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Verrasztó Evelyn
4x100 m vegyes: Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna
vegyes váltók:
4x100 m gyors: Németh Nándor, Kozma Dominik, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn
4x100 m vegyes:
1. Balog Gábor, Gyurta Dániel, Szilágyi Liliána, Jakabos Zsuzsanna
2. Hosszú Katinka, Sztankovics Anna, Cseh László, Németh Nándor
A váltók végleges összeállításáról az aktuális forma és az egyéni versenyprogramok figyelembe vételével a világbajnokság idején dönt a szövetségi kapitány. További tartalékok benevezése az adott távon legalább B szintet elérő úszók közül még lehetséges.

 

A teltház előtt zajló szombati küzdelmekben Kapás Boglárka 800 méter gyorson úgy diadalmaskodott, hogy 8:24.76 perccel a világranglistán az ötödik pozíciót jelentő időt produkált.

Az ifjú Molnár Flóra egészen egyedi mesterhármast ért el: az 50 m gyors és az 50 m pillangó után megnyerte az 50 méteres mellúszást is.

A férfiaknál Gyurta Dániel, a 200 méteres mellúszás londoni olimpiai bajnoka, aki az ob-n a 100-as távon is diadalmaskodott, 50 méteren sem talált legyőzőre: öt tizeddel elmaradva a tizenöt éve élő magyar rekordtól, 28.11 másodperces idővel nyert. Magabiztosan végzett az első helyen öccse, Gyurta Gergely is, aki 1500 méteren csapott a célba a legjobb idővel. Így a testvérek tripláztak, hiszen az első és a harmadik nap után a negyediken is aranyérmet nyertek.

A többszörös olimpiai érmes, világ- és Európa-bajnok, országos csúcstartó Cseh László 100 méter pillangón második lett, előtte végzett a nála 14 évvel fiatalabb, érdi junior Európa-bajnok Milák Kristóf, aki maga mögé utasított további olyan neves versenyzőket is, mint a negyedikként végzett Kenderesi Tamás és az ezúttal csak ötödik Biczó Bence. Milák - Cseh Lászlót lehajrázva - a világranglistán hetedik helyet érő idővel nyert. 

A 200 m gyorson első Bernek Péter harmadik egyéni aranyérmét nyerte a 400 m gyors és 200 m hát után, míg 50 m háton az Eb-ezüstérmes, Szilágyihoz hasonlóan az Egyesült Államokban készülő Bohus Richárd diadalmaskodott.  

A magyar szövetség korábbi döntése értelmében az ob kínálta az utolsó lehetőséget a versenyzőknek arra, hogy kiharcolják a csapatba kerülést a hazai rendezésű vizes világbajnokságra. A vb-induláshoz szükséges A szintes időket tavaly március 1-től lehet teljesíteni. A hazai vb-re Sós Csaba szövetségi kapitány a tervek szerint a két legjobb idővel rendelkező versenyzőt nevezi a csapatba, ők pedig innentől kezdve védettséget élveznek.
    
Eredmények:

    férfiak:
    50 m mell:
1. Gyurta Dániel (UTE) 28.11 mp 
2. Danila Dolenko (orosz) 28.51
3. Horváth Zoltán (Római SE) és 
   Rozanovic Ádám (HÓD ÚSE) 28.81-28.81
    50 m hát:
1. Bohus Richárd (Békéscsaba) 25.16 
2. Balog Gábor (Győri ÚSE) 25.56
3. Szentes Bence (Győri ÚSE) 25.62
    200 m gyors:
1. Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:48.54 p
2. Milák Kristóf (Érd) 1:48.82 
3. Németh Nándor (Egri ÚK) 1:49.25  
    100 m pillangó:
1. Milák Kristóf (Érd) 51.98 mp
2. Cseh László  (Egri ÚK) 52.36
3. Pulai Bence (Kőbánya SC)0:52,74
    1500 m gyors:
1. Gyurta Gergely (UTE) 15:05.12 
2. Kalmár Ákos (Baja) 15:16.60
3. Lakatos Dávid (Egri ÚK) 15:20.68
    4x100-as vegyesváltó:
1. Kőbánya SC 3:40.75 (Telegdy Ádám, Horváth Dávid, Pulai Bence, Pulai Vince)
2. Egri ÚK 3:43.57 (Németh Nándor, Takács Tamás, Cseh László, Holló Balázs)
3. BVSC-Zugló 3:44.27 (Bernek Péter, Verrasztó Dávid, Biczó Bence, Drigán Zoltán)    

    nők:

    200 m gyors:
1. Hosszú Katinka (Iron Aquatics) 1:57.29 p
2. Késely Ajna (Kőbánya) 1:57.86
3. Verrasztó Evelyn (BVSC-Zugló) 1:58.44
    50 m mell:
1. Molnár Flóra (Délzalai VSE) 32.12 mp
2. Szurovcsák Ivett (Nyíregyháza) 32.24
3. Hosszú Katinka 32.28
    100 m pillangó:
1. Szilágyi Liliána (BHSE) 59.04
2. Hosszú Katinka 59.15
3. Jakabos Zsuzsanna (Győri ÚSE) 59.59
    50 m hát:
1. Hosszú Katinka 28.54
2. Joó Sára (Érd) 28.95
3. Burián Katalin (Egri ÚK) 0:28.97
    800 m gyors:
1. Kapás Boglárka (UTE) 8:24.76 
2. Késely Ajna (Kőbánya SC) 8:31.05 
3. Juhász Adél (Kiskunhalas) 8:44.09 
    4x100 m női vegyesváltó:
1. Győri ÚSE 4:11.98 (Dobos Dorottya, Jakabos Zsuzsanna, Gyertyánffy Sára, Kovács Réka)
2. MTK 4:14.56 (Ollé Mónika, Kotnyek Bettina, Bokros Blanka Melinda, Gyurinovics Fanni)
3. Vasas 4:14.65 (Szabó-Feltóthy Eszter, Labán Eszter, Galamb Szimonetta, György Réka)