Sport

Ünnepelnek a vörös ördögök

Labdarúgás. Az angol Premier League élcsapataiban játszó belga futballistákból egy ütőképes, teljes válogatottat lehetne összeállítani

A belga válogatott sikerei némileg megosztják az ottani futballközvéleményt. Az ifjak állítják, ez minden idők legerősebb belga válogatottja. Az idősebbekkel ellentétben vallják, jobb, mint az 1980-as Eb-ezüstérmes és az 1986-os vb-negyedik generáció.

Melyik minden idők legjobb belga válogatottja? A vitát nem döntjük el, de az tény: a vörös ördögöknek nevezett csapat 2009 óta egyetlen vb-selejtezőt sem veszített el, elsőként került az európai selejtezőkből a 2018-as vb-mezőnybe. Már nagy reményeket fűztek hívei a szerepléséhez a 2014-es brazíliai világbajnokságon, de ott a fiatal gárda még tapasztalatlan volt. A 2016-os Eb-n mi, magyarok is megtapasztalhattuk az erejét (0–4), de a legrosszabbul akkor játszottak a belgák, amikor a legjobban kellett volna: a walesiek elleni negyeddöntőben.

Ám alig akad olyan európai elemző, aki nem értene egyet abban, hogy a mostani generáció a legjobb korban van, és bármire képes lehet. Kulcsemberei a Premier League-ben játszanak hétről hétre, tízen is alapemberek a Chelsea-ben, a Liverpoolban, a Manchester Unitedben, a Manchester Cityben vagy a Tottenhamben. És ad játékost a keretbe a Barcelona, a PSG, a Roma, a Napoli, a Lazio és az AS Monaco is.

Az Eb után, Marc Wilmots menesztését követően külföldi kapitány, a katalán Roberto Martínez vette át a csapatot. Ennek eleinte kevesen örültek, tekintve, hogy Toldi Géza ötvenes évekbeli szerepvállalása óta belgák dirigálták a válogatottat. Martínez azonban bevált, ráadásul a csatárjáték pallérozására hozott magával egy segítőt – Thierry Henryt.

A belgáknál egyébként nincs olyan központi akadémia, mint például, a franciáknál Claire­fontaine. Néhány kulcsember nagyon korán külföldre került: Eden Hazard 14 évesen Franciaországba, Toby Alderweireld 15 évesen Hollandiába, Yannick Carrasco 17 évesen Monacóba. De még ennél is fontosabb, hogy a legtehetségesebb hazai játékosok nagyon hamar bekerültek a legjobb belga csapatokba: Rome­lu Lukaku 16 évesen, Vincent Kompany 17 évesen játszott már az Anderlechtben, Kevin de Bruyne 17 évesen a Genkben. A belga válogatott 2009-ben még a 66. helyen állt a FIFA-ranglistán, ám 2013 óta egyszer sem került az első tizenegyen kívülre.


Az olasz elnök előjogokat szeretne a sorsolásnál

Carlo Tavecchio, az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elnöke azt kérte a nemzetközi szervezet (FIFA) első emberétől, Gianni Infantinótól, hogy a selejtezőcsoportok sorsolásánál figyeljenek a történelmi hagyományra is. Hozzátette: már beszélt Infantinóval a selejtezős rendszer megreformálásáról, hogy vegyék figyelembe a múltbéli eredményeket, az olaszok esetében a négy (1934, 1938, 1982, 2006) világbajnoki címet. „A FIFA hamarosan dolgozni fog ezen a kérdésen” – emelte ki Tavecchio, aki már korábban panaszkodott arra, hogy Olaszország és Spanyolország a világbajnokság európai kvalifikációs sorozatában egy csoportba került. A FIFA jelenleg a selejtezőcsoportok sorsolása előtt az aktuális világranglistás helyezés alapján állítja össze a kiemelési kalapokat. Magyarországnak csak jó lenne, ha figyelembe vennék a történelmi hagyományokat (két vb-ezüstérem, további három negyeddöntős szereplés), de nagy kérdés, mi lenne, például az 1990 után (újjá)alakult utódállamokkal. Alighanem Európa szempontjából nem a mostani lebonyolítási rend előnytelen, hanem a 32-es mezőnyből elérhető 13 hely kevés az erőviszonyok alapján. Figyelembe véve azt is, hogy a dél-amerikai csapatok fele (!) kijuthat a vb-re, vagy hogy Ázsiának, amelynek képviselője más földrészen rendezett világbajnokságon még a legjobb nyolc közé sem került soha, miért juthat öt hely.


Európai vb-selejtezők, 8. forduló: C csoport: Észak-Írország–Csehország 2–0, Németország–Norvégia 6–0, Azerbajdzsán–San Marino 5–1. Az állás: 1. Németország 24 pont, 2. Észak-Írország 19, 3. Azerbajdzsán 10, 4. Csehország 9, 5. Norvégia 7, 6. San Marino 0. E csoport: Montenegró–Románia 1–0, Lengyelország–Kazahsztán 3–0, Örményország–Dánia 1–4, Az állás: 1. Lengyelország 19 pont, 2. Dánia és Montenegró 16 (18–7), 4. Románia 9, 5. Örmény­ország 6, 6. Kazahsztán 2. F csoport: Anglia–Szlovákia 2–1, Szlovénia–Litvánia 4–0, Skócia–Málta 2–0. Az állás: 1. Anglia 20 pont, 2. Szlovákia 15, 3. Szlovénia 14 (10–4), 4. Skócia 14 (14–10), 5. Litvánia 5, 6. Málta 0.

Óceániai zónadöntő, visszavágó: Salamon-szigetek–Új-Zéland 2–2. Tj.: Új-Zéland, 8–3-mal, s majd a dél-amerikai zóna ötödik helyezettjével játszik a vb-részvételért.