Sport

Újabb műtét után Bunkoczi hazatérhet

Rali

Újév napján megoperálták az Amerikai úti idegsebészeten fekvő Bunkoczi Lászlót, az Opel Dakar Team versenyzőjét, aki az Africa Race tereprali verseny első napján szenvedett súlyos csigolyasérülést.

Ma ugyanott újabb gerincműtéten is átesik, s ha minden jól megy, akkor a hét végén már otthon lábadozhat.

Bunkoczi László lapunknak elmondta, hogy a baleset pillanatában és utána sem fordult meg a fejében, hogy súlyosabb következménye is lehetne a bukásnak, amikor autójuk egy homokfalba csapódott. Érezte, hogy mozog keze, lába, és ez a tény megnyugtatta.

Később kiderült, nagyobb a baj, két csigolyája megsérült. Az orvosok még maguk sem tudják, mennyi időt vesz igénybe a felépülése, de Bunkóczi bizakodó, úgy számol, hogy néhány hónapot biztos ki kell hagynia, de utána elkezdheti a felkészülést.

„Már többször átéltem ilyen súlyos sérülést, és mondhatom, hogy az orvosaim, a masszőröm és fizikoterapeutám már jobban ismeri a testemet, mint talán saját magam. Ezért bizakodó vagyok a gyó­gyulást illetőleg” – mondta Bunkoczi, aki számára nem kérdés a folytatás. Szalay Balázzsal addig nem nyugszanak, amíg nem nyerik meg az Africa Race terepralit, ezért decemberben újra ott lesznek a rajtnál.