Sport

U20-as labdarúgó-vb: Kikaptak, de nyolcaddöntősök a magyarok

A következő meccs szerdán lesz

A magyar U20-as labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a nigériai csapattól az Új-Zélandon zajló korosztályos világbajnokság vasárnapi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe.

Bernd Storck együttese ezzel a vereséggel az E csoport harmadik helyén végzett, de így is továbbjutott, a legjobb tizenhat között pedig Szerbiával találkozik majd szerdán.
Jól kezdett a magyar csapat, volt néhány lehetősége is, a nigériaiak azonban az első negyedóra végére átvették a meccs irányítását, s a játékrész hajrájához közeledve Awoniyi révén meg is szerezték a vezetést.
A magyarok a szünetig nem tudtak válaszolni a nigériaiak találatára, ám a második félidő elején majdnem sikerült nekik, az afrikaiakat azonban kisegítette a kapufa. Néhány perccel később aztán nagyot hibázott a magyar védelem, ezt Awoniyi kihasználta, így megduplázta saját maga és csapata góljainak a számát.
A lefújásig hátralévő időben már nem történt érdemi esemény a pályán, a magyaroknak pedig ez a kétgólos vereség is belefért a továbbjutás szempontjából, a hat csoport első két helyezettjei mellett ugyanis a négy legjobb harmadik is nyolcaddöntőbe került.
 Bernd Storck a magyar szövetség (MLSZ) honlapján elmondta: tudták előre, hogy roppant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkőzésen
"Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni" - jegyezte meg.
Storck hozzátette: annak is örül, hogy most több játékost is ki tudott próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat szerezzen minden játékos állapotáról, felkészültségéről. 


Eredmény, E csoport, 3. forduló:
Nigéria-Magyarország 2-0 (1-0)
-----------------------------------------
New Plymouth, 3000 néző, v: Zambrano (ecuadori)
gólszerző: Awoniyi (33., 54.)
sárga lap: Popov (90.)

Nigéria:
----------
Enaholo - Musa, Bello, Ndidi, Mustapha - Idowu, Ifeanyi - Bulbwa, Sokari (Iheanacho, 82.), Godwin (Isaac, 66.) - Awoniyi (Simon, 74.)

Magyarország:
-------------------
Székely - Osváth, Kecskés Á., Talabér, Forgács - Nagy Ádám, Berecz - Nagy Dominik (Oláh L., 67.), Németh M., Zsótér (Popov, 62.) - Mervó (Kalmár, a szünetben)