Sport

Túl a térdműtéten Zlatan Ibrahimovic

A csatár az Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntő visszavágóján szenvedett súlyos térdsérülést

Megműtötték Zlatan Ibrahimovicot, a Manchester United svéd labdarúgóját, aki ügynöke szerint teljesen fel fog épülni.

A csatár az Anderlecht elleni Európa Liga-negyeddöntő visszavágóján, szűk két hete szenvedett súlyos térdsérülést, amikor egy felugrás után rosszul fogott talajt. 

Az hamar kiderült, hogy a mostani idényben már nem játszhat, 35 éves korára tekintettel pedig találgatások jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy esetleg befejezi pályafutását. Ezt azonban Instagram-oldalán határozottan cáfolta, azt írta: "mint minden máson, ezen is túl fogok jutni, és erősebben fogok visszatérni".

Az operációt az Egyesült Államokban, a Pittsburghi Egyetem Egészségügyi Központjában végezték el.

"Zlatan Ibrahimovic sikeres térdműtéten esett át. Teljesen fel fog épülni, nem olyan sérülést szenvedett, amely véget vetne pályafutásának" - fogalmazott közleményében az ügynöke, Mino Raiola, hozzátéve, hogy a futballista Pittsburghben kezdte el a rehabilitációt, melyet ottani orvosai felügyelnek majd.

Azt ugyanakkor egyelőre még nem tudni, hogy a svéd támadó - aki a mostani idényben 28 gólt szerzett klubcsapatában - hol folytatja pályafutását. Ugyanis még nem írta alá egyéves hosszabbítási opcióját a Manchester Uniteddel, amely tavaly nyáron szerződtette őt a Paris Saint-Germaintől.