Sport
Továbblőtte Ronaldo a Juventust
Labdarúgás. A portugál sztárfutballista ötödször állította meg a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában a Diego Simeone irányította Atlético Madridot

A kétgólos hátrányból kiharcolt továbbjutás után biztos, hogy nem akad kedd este olyan Juventus-hívő, aki gondolkodna azon, megérte-e körülbelül százmillió eurót áldozni Cristiano Ronaldóra, aki tavaly nyáron igazolt a Real Madridtól az olasz bajnokcsapathoz. Fontosabb, hogy a 34 éves futballistától az egész világ tanulhatott. Azt, hogyan kell egy csapatot vezéregyéniségként irányítani, hogyan kell a többieket motiválni – s persze hogyan kell három gólt szerezni Európa egyik legjobban védekező csapata, az Atlético ellen.
Persze a portugál sztár nem egyedül verte meg az Atlético Madridot, hiszen kellett ehhez a többiek, elsősorban a két „meglepetésember”, Emre Can és Federico Bernardeschi remek játéka is. De az kétségtelen, hogy az övé volt a legfontosabb szerep. Valljuk be, nem igazán ment neki eddig a BL-ben a Juventus mezében. De mindent feledtetett, s immár csak lenyűgöző mérlege a lényeg: 124 gólnál tart ebben a sorozatban, amelyben már ötször volt győztes csapat tagja. S mindennél jobban vágyik arra, hogy Clarence Seedorf nyomdokába lépve ő is három klubbal is nyerjen.
Nem meglepő módon a nemzetközi sajtó is ünnepelte a teljesítményét. A Gazzetta dello Sport a mérkőzés után őrült teljesítményről, az istenek haragjáról írt. Legendás mesterhármasnak nevezte a három gólt. Huszonegy éve nem szerzett Juve-játékos mesterhármast a BL egyenes kieséses szakaszában. CR7 ezzel Pippo Inzaghi és Alessandro Del Piero nyomába lépett. A Corriere dello Sport fergetegesnek nevezte a teljesítményt.
A madridi lapok is elismerték a Juve sikerének jogosságát, noha a Marca játékvezető-szakértője megkérdőjelezte a büntető jogosságát. Ronaldót a Bajnokok (értsd BL) királyának titulálta. A Marca szerint a portugál ítélkezett: a Juvénak három gólra volt szüksége, ő pedig „megtermelte” azokat. Az Atlético Madrid egyébként az elmúlt hat évben ötször jutott el a BL egyenes kieséses szakaszába, s minden alkalommal Cristiano Ronaldo csapata ejtette ki. A portugál egyébként másodszor szerzett Simeone alakulata ellen mesterhármast a Bajnokok Ligája tavaszi szakaszában.
Bl nyolcaddöntő, visszavágók: Juventus–Atlético Madrid 3–0 (tj.: Juventus, 3–2-vel), Manchester C.–Schalke 7–0 (tj.: City 10–2-vel). A szerdai mérkőzések lapzárta után értek véget.
A Manchester City gólrekordja
A Pep Guardiola irányította City miután az első mérkőzésen idegenben 3–2-re megverte a Schalkét, hazai pályán 7–0-ás győzelemmel kiütötte ellenfelét. A 10–2-es összesítésnél mindössze egyszer volt eddig nagyobb különbség: 2009-ben a Bayern München 12–1-gyel ejtette ki a Sportingot. Három párharc végződött a mostani előtt 10–2-es összesítéssel: a Bayern 2017-ben az Arsenal ellen nyert ezzel a gólkülönbséggel. Kevésbé örömteli a németek számára a Werder Bremen Lyon elleni, s a Bayer Leverkusen Barcelona elleni összeomlása. A City 7–0-ja rekord a kieséses szakaszban egy mérkőzésen. (AD)