Sport

Tovább harcol az NHL-esek olimpiai részvételéért a nemzetközi hokiszövetség

Az IIHF kompenzációt is hajlandó fizetni a profiliga klubtulajdonosainak

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) kifizetné az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő játékosok biztosítását és utaztatását, hogy ott lehessenek a jövő évi pjongcsangi téli olimpián.

Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdai tájékoztatása szerint a mintegy 20 millió dolláros vállalás célja az, hogy csökkentse az NHL-klubtulajdonosok veszteségeit, mivel a liga küzdelmei szünetelnének a játékok alatt.

Gary Bettman, az NHL első embere múlt héten arról beszélt, a dolgok jelenlegi állása szerint nem valószínű, hogy az Észak-Amerikában játszók elutaznak a Távol-Keletre. Kifejtette, február eleje óta nem tárgyaltak sem a NOB-bal sem az IIHF-fel, s jelenleg nincs is újabb időpont az egyeztetésre, így "mindenkinek azt kell feltételeznie, hogy NHL-es hokisok nélkül rendezik majd meg a téli játékokat".

A sportvezető akkor elmondta, a ligának óriási anyagi veszteséget jelent, hogy két és fél hétre leállítsa a bajnokságot a játékok miatt, ráadásul a sérülések veszélye is nagy, így szeretnének valamiféle kompenzációt kapni a NOB-tól és a IIHF-től. Erre a másik oldal eleinte nem volt hajlandó, sőt, a NOB a legutóbbi öt olimpián alkalmazott eljárásától eltérően a dél-koreai játékokon már a jégkorongozók biztosítását és utazási költségeit sem hajlandó állni.

Az NHL az 1998-as olimpiára engedte el először a hokisokat, s azóta minden játékokon szerepeltek a liga legjobbjai. Ám az egyeztetések általában - a nem tengerentúli események előtt - mindig nehézkesen mentek. Legutóbb, a 2014-es szocsi olimpiát megelőzően szintén sokáig úgy tűnt, hogy az NHL nem szünetel majd a játékok miatt, ám végül 2013 júliusában mégis sikerült megállapodniuk a feleknek.

Kínában terjeszkedne az NHL

Az NHL vezetőinek nem titkolt célja, hogy meghódítsák a kínai piacot, s első lépésként már idén ősszel bemutató mérkőzéseket rendeznek majd a távol-keleti országban.

Tengerentúli híradások szerint a Los Angeles Kings és a Vancouver Canucks már alá is írta a szerződést a szeptemberi, Perkingben és Sanghajban sorra kerülő egymás elleni mérkőzésekről. A hivatalos bejelentés csütörtökön várható.

Gary Bettman a múlt héten adott interjújában közölte, hogy céljuk a 2022-es pekingi téli olimpiáig folyamatosan jelen lenni Kínában. Ez nem csupán előszezonmeccseket jelent, hanem segítséget grassroots (szabadidős, amatőr) programok indításában és működtetésében, valamint olyan találkozók rendezését, melyeken NHL-es együttesek lépnének jégre helyi klubok ellen.

Az 1,3 milliárd lakosú országban a jégkorong továbbra is gyerekcipőben jár, nincsen szervezett bajnoki rendszere, a válogatott pedig a divízió I/B-s világbajnokságon szerepel. Az NHL illetékesei ugyanakkor bizakodóak a fejlődési és terjeszkedési lehetőségeket illetően, ugyanis a kínai állam elszánt a sportág fejlesztésében. Már csak azért is, hogy a 2022-es olimpián minőségi hazai válogatott léphessen jégre. Az NHL pedig ehhez nyújt segítséget. 

Dél-Koreában nem lát lehetőséget a ligaelnök

Az NHL szándékaival a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is tisztában van. A NOB-nak többek között az volt az egyik érve az NHL-ben szereplő játékosok 2018-as pjongcsangi részvétele mellett a profiligával történt tárgyalásokon, hogy a dél-koreai jelenlét ugródeszkája lehetne az NHL kínai terjeszkedésének.

Bettmant ugyanakkor nem győzte meg ez az érv, ő úgy gondolja, hogy a Koreai Köztársaságban nincs komoly lehetőség a számukra. Szerinte úgy járnának, mint Japánnal, ahol az 1998-as naganói olimpia után nem törődtek már a sportággal, annak ellenére, hogy az ott rendezett NHL-mérkőzések óriási népszerűségnek örvendtek. A sportvezető úgy véli, Kína elszánt és tenni akar a fejlődésért, ami optimizmusra ad okot.