Sport
Történelmi viadal
Labdarúgás. A Manchester City a nagy hatoson kívüli világ legjobbját fogadja a szezon első olyan FA-kupa-fordulójában, amelyben a Premier League csapatai is részt vesznek
Anglia a hagyományok országa, talán azt is nevezhetjük tradíciónak, hogy immár évek óta a Premier League futballcsapatai január elején kapcsolódnak a kupasorozatba. Általában alacsonyabb osztályú gárdákkal mérkőznek, de nincs megkötés – így létrejöhetett például a péntek este játszott Mersey-parti derbi (Liverpool–Everton) vagy a Manchester City és a Burnley találkozó. Pep Guardiola, a City edzője e mérkőzés előtt is hangsúlyozta, hogy nem reális csapatától azt várni, hogy a tavasz mind a négy számára fontos sorozatában (bajnokság, FA-kupa, Ligakupa és a Bajnokok Ligája) győzzön, az angol elemzőket olvasva kevesen gondolják, hogy – bármilyen jól is áll a Burnley a Premier League-ben, a nagy hatos, a Big Six mögött az első – éppen most veszíti majd el erre az esélyét. S nemcsak azért, mert a Burnley már öt bajnoki meccs óta veretlen, a City pedig egész 2017-ben nem szenvedett vereséget hazai pályán.
Az FA-kupa, hivatalos nevén a The Football Association Challenge Cup, a hagyományok sorozata. Először 147 évvel ezelőtt, 1871-ben írták ki, az év november 11-én játszották az első mérkőzéseket, még Viktóriának hívták a királynőt, s azokban a napokban nevezte ki Ferenc József a monarchia külügyminiszterének Andrássy Gyula grófot. Az eddigi rekorder az Arsenal, amely a legutóbbi években mutatott remeklésének is köszönhetően tizenháromszoros győztes. Mindössze egy nem angol csapat nyerte meg eddig az angol FA-kupát: 1927-ben a walesi Cardiff City. A legtöbbször Ashley Cole, az Arsenal, majd a Chelsea balhátvédje szerepelt győztes csapatban (7), a legtöbbszörös győztes menedzser pedig a francia Arsène Wenger (7). A legtöbb döntőben a 19. század angol legendája, a későbbi Lord Kinnaird játszott, 1873 és 1883 között kilencben. (Pályafutása vége után a szövetség elnöke volt haláláig, emellett országgyűlési képviselő, s egyben bankigazgató.) A legtöbb gólt Ian Rush rúgta (5), a legtöbb döntőben az elefántcsontparti Didier Drogba talált a kapuba (4). A 19. században ketten (Billy Townley, James Logan), a 20.-ban egyedül Stan Mortensen szerzett három gólt a FA-kupa döntőjében. A 21. században még senki – talán majd idén, május 19-én. A mostani sorozatban 737 csapat indult, és a fordulót még hatvannégyen kezdték.