Sport

Tomori marad a Győr játékosa

Kézilabda. A bajnoknál figyelnek az utánpótlásra

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjére készülő Győri Audi ETO vezetése meggondolta magát, s meghosszabbítja a szerződést Tomori Zsuzsannával, aki januárban hosszú sérülést követően tért vissza.

 „Tomori Zsuzsanna megmutatta számunkra, hogy a csapat céljai elérésben nagy feladatokat képes végrehajtani. Korábbi döntésünket átgondolva úgy határoztunk, hogy egyéves szerződést kötünk vele, amit örömmel el is fogadott” – jelentette be Bartha Csaba klubelnök. A huszonkilenc éves válogatott játékos elmondta: „Nagyon örülök, hogy sikerült megegyeznünk. Nehéz időszakot sikerült lezárnom, és tudom, hogy Győrben a legmagasabb célokért lehet küzdeni”.

Az ETO Tomori mellett Korsós Dorinával és Lakatos Ritával is szerződést hosszabbított, Afentáler Sára, Binó Boglárka, Pál Tamara, Szilovics Fanni és Varga Emőke személyében öt utánpótlás válogatottal pedig profi­szerződést kötött.