Sport
Több a magyar válogatott játékos a szlovák ligában, mint a szlovák
Labdarúgás. A Marco Rossi irányította csapatunk ma este Nagyszombaton kezdi meg szereplését a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőiben
A kereteket nézegetve apró érdekesség, hogy a házigazdák keretében van a korábban Angliában is szerepelt, viszonylag kevés válogatottbeli rutinnal rendelkező Lubomir Siatka – aki korábban a klubjában, a DAC-ban éppen a mostani magyar kapitány játékosa volt. Siatka egyike volt azon botrány főszereplőinek, amely miatt tavaly októberben lemondott Ján Kozák, az addigi szlovák kapitány. Hét játékos a csehek elleni elveszített Nemzetek Ligája-meccs után kiszökött a szállodából, és ahogy mondani szokták, „kimaradtak”. Pavel Hapal, az új kapitány a „bűnösök” közül négy játékosra most nem számít, viszont Dubravkára, a Newcastle kapusára, Skriniarra, az Inter csillagára, valamint Siatkára igen. A dunaszerdahelyi védőnek akad klubtársa a magyar keretben: Kalmár Zsolt, aki az elmúlt másfél évben a sárga-kékek egyik kulcsemberévé nőtte ki magát. Egyébként ez lesz talán az első olyan válogatott mérkőzés a magyar csapat történetében, amelyen a mi keretünkben több futballista szerepel az ellenfél bajnokságából, mint a riváliséban. Náluk egyedül Siatka, nálunk Kalmár mellett a Slovan Bratislava középpályása, Holman Dávid.
A szlovákok leghíresebb és legjobb játékosa Marek Hamsik, aki az elmúlt években megdöntötte a Napoliban a szereplési rekordot, sőt Diego Maradona gólcsúcsát is, de már kínai klubból érkezett vissza a válogatottba, miután februárban oda igazolt. Két kulcsjátékos a Herthában futballozik: Peter Pekarik és Ondrej Duda.
Marco Rossi három újoncot nevezett a mérkőzés előtt a keretbe, a már említett Holman mellett Gazdag Dánielt, a Bp. Honvéd támadó középpályását és Szoboszlai Dominikot, az RB Salzburg ifjú tehetségét, aki a magyar válogatott első, már a 2000-es években született játékosa lehet, és aki 2022-ig meghosszabbította a szerződését az osztrák klubbal. A korábban Bernd Storck által is a keretbe hívott Szoboszlai a múlt héten gólpasszal debütált a Napoli ellen az Európa-ligában, majd az osztrák bajnokságban megszerezte első gólját. A kapitány várhatóan a Gulácsi – Baráth, Orbán, Kádár, Korhut – Nagy Á., Holender – Dzsudzsák, Kalmár, Németh K. (Szoboszlai) – Szalai tizenegyet küldi pályára.
Eb-selejtező. E csoport: Szlovákia–Magyarország, Nagyszombat 20.45 (tv: M4), Horvátország–Azerbajdzsán, Zágráb 20.45.
Nincs automatikus résztvevő az Eb-n
A ma kezdődő Európa-bajnoki selejtezők célja a kijutás a 2020-as úgynevezett páneurópai játékokra, amelyet a korábbiaktól eltérően 12 ország 12 városában rendeznek meg. Budapest is kapott négy mérkőzést, három csoporttalálkozót, valamint egy nyolcaddöntőt láthat majd jövő nyáron az Új Puskás Stadion közönsége. Mind a tíz csoportból az első két helyezett jut tovább, ezekhez csatlakozik majd még négy, a Nemzetek Ligája zárószakaszából továbbkerülő válogatott. 1976 óta most először nincs automatikus résztvevője a tornának, mindenki selejtezőre kényszerül. (AD)