Sport
Thierry Henryt akarja a Monaco
Labdarúgás. Laurent Blanc, Zinedine Zidane, Didier Deschamps és Patrick Vieira után újabb 1998-as francia világbajnok futballista kerül edzőként is az élvonalba

A hercegség klubja 2017 tavaszán még a Bajnokok Ligája elődöntőjében szerepelt a csütörtökön menesztett Leonardo Jardim irányításával. Ugynaakkor nem feltétlenül a portugál edző hibája, hogy a Monaco nagyon gyengén kezdte a francia bajnokság 2018–2019-es idényét, s egyetlen győzelemmel mindössze a tizennyolcadik helyen szerénykedik. A klub, miután a 2017-es francia bajnoki cím megnyerése, illetve a kiváló nemzetközi szereplés után szinte a teljes csapatát kiárusított közel félmilliárd euró értékben, alaposan meggyengült. Soraiból olyan futballisták távoztak egyenként is egy-egy kisebb vagyonért, mint Kylian Mbappe (Paris Saint-Germain), Bernardo Silva és Benjamin Mendy (Manchester City), Tiemoue Bakayoko (Chelsea), Thomas Lemar (Atletico Madrid), és Fabinho (Liverpool).
Amennyiben megszületik a megállapodás, Henrynek ez lesz az első vezetőedzői állása. Mint ismert az utóbbi időben a belga válogatott csatárainak képzéséért volt felelős, illetve Roberto Martínez szövetségi kapitány segítőjeként is tevékenykedett, például a bronzéremmel zárt vb-n. A L’Équipe szerint a tegnapi Belgium–Svájc mérkőzésen búcsúzott a „vörös ördögöktől”, hétfőtől már új állomáshelyen fog dolgozni. Már a vb-bronzérem után is többen érdeklődtek nála a szerződtetése reményében, de eddig mindenkinek nemet mondott. Legutóbb az Aston Villa igyekezett megszerezni az elküldött Steve Bruce helyére, sikertelenül.
A Monaco azonban más lehet… Az egyébként a Párizshoz tartozó Les Ullis-ben született Henry Monacóban lett befutott futballista, tizenöt éves korától az ottani akadémián nevelődött, majd ott lett francia bajnok, nem utolsósorban ebből a klubból került be 1997-ben a válogatottba, amellyel a következő évben világbajnoki címet is nyert. Henry pályafutása a hercegségből Torinóba, a Juventushoz vezetett, az egyetlen klubba, amelyben nem találta a formáját. (Van ilyen, ettől nem lett rosszabb játékos. Ugyanúgy járt, mint Sevcsenko és Fernando Torres a Chelsea-nél, Ibrahimovic és Mendieta a Barcelonában, Cannavaro és Kaká a Real Madridban.) Az előző évezred utolsó évében aztán átigazolt az Arsenalhoz, ahol a klubtörténet legjobb góllövőjeként búcsúzott, s sztár lett a barcelonában és a New York Red Bullsnál is.
Figyelemre méltó egyébként, hogy az 1998-as világbajnok francia válogatott kulcsemberei közül többen is nagyon sikeres edzői pályát futottak be már eddig is. A futballvilág legértékesebb két díjából az egyiket Zinedine Zidane nyerte meg sorozatban harmadszor is a Real Madriddal (Bajnokok Ligája), a másikat pedig korábbi válogatottbeli társa, a csapatkapitány Didier Deschamps védi, mint a 2018-as világbajnok francia válogatott szövetségi kapitánya.
Kettejükön kívül sikeres edzői múlt áll Laurent Blanc mögött is, aki a Bordeaux-val egy, a PSG-vel három bajnoki címet nyert, s ugyancsak dolgozott már francia szövetségi kapitányként is. Patrick Vieira korábban New Yorkban dolgozott, a mostani idényben az OGC Nice gárdáját vezeti. S következik Thierry Henry…