Sport

Tét nélküli, ám bosszantó vereség

Labdarúgás. Pótselejtezőt ér a helyünk az Eb-selejtezők után, de Spanyol- és Lettország még kikaparhatja nekünk a gesztenyét

Vereséggel kezdte, és vereséggel zárta az Eb-selejtezősorozatot a magyar válogatott, amely tegnap Athénban 4–3-ra kikapott Görögországtól, és végül csoportjában a harmadik helyen végzett. Kedd estére kiderül, kell-e pótselejtezőt játszanunk a jövő évi Európa-bajnokságon való részvételért.

Eb-selejtező 20151012
Ez volt a görögök első gólja. És a csoportmérkőzéseken az egyetlen győzelmük is (Fotó: MTI - Illyés Tibor)

A mostani Eb-selejtezők sorsolása után, az időbeosztásokat követően még sokan kedvezőnek tartották, hogy az utolsó fordulóban a görögökkel zárjuk a sorozatot. Persze akkor még mindenki azt gondolta, hogy Athénban a hazaiak számára már tét nélküli mérkőzés lesz az október 11-i, míg nekünk még harcolnunk kell az Európa-bajnokságra való kijutásért, és így talán könnyebb dolgunk lesz a már kiengedő, esetleg könnyelmű ellenféllel szemben. Hát, végül ez a forgatókönyv bejött, csak épp egészen másképp, mint azt sejtettük. Az előzetesen a csoport legerősebbjének tartott Görögország, amelynek az otthonában még sohasem sikerült győznünk, az utolsó helyen végzett a sorozatban, így az utolsó forduló teljesen lényegtelen és érdektelen volt a számára.

Szóval nem rossz előjelekkel lépett pályára tegnap este Pireuszban a Király – Fiola, Juhász, Kádár, Leandro – Lovrencsics, Gera, Elek, Dzsudzsák – Németh, Böde összeállítású magyar válogatott. Az eddigi nyolc idegenbeli, görögök elleni találkozón három döntetlen és öt vereség volt a mérlegünk és most itt volt az esély, hogy végre győzzünk. Bernd Storck, a mieink német szövetségi kapitánya agresszív és dühös ellenfélre számított. És sajnos igaza lett, a tavaly világbajnoki nyolcaddöntős már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Kiciu jobb oldali beadásába senki sem ért bele a kapunk előtt, ám a túlsó oldalon magányosan érkezett Kosztasz Sztafilidisz, és ballal a jobb alsóba vágta a labdát. A kezdeti sokk után azért lassan magunkhoz tértünk, és a 26. percben egyenlítettünk; Leandro balról középre kanyarított beadását az ámuldozó Sztafilidiszt megelőzve Lovrencsics Gergő szépen fejelte a kapuba, így a szünetben 1–1 volt az állás.

A második hely eléréséhez nekünk nyerni kellett volna, a románoknak pedig kikapni vagy döntetlent játszani Feröeren. Ám amikor jött a hír a szünetben, hogy a szomszédok már két góllal vezetnek, tudni lehetett, nem most dől el az EB-szereplés. A folytatás a mi szánk íze szerint alakult, ugyanis tíz perc sem telt el a második félidőből, amikor Németh Krisztián egy szöglet után bevetődve, egy lépésről a kapuba vágta a labdát. Gyorsan jött a válasz pár perccel később Tachidisz ballal 12 méterről a léc alá bombázott, s így megint egál (2–2) volt. Megint jött Németh és vezettünk, de most meg Mitroglu egyenlített. Négy perccel a vége előtt a győztes gólt is belőtték a görögök, így Kone találatával 4–3-ra nyertek, A magyar válogatott végül a harmadik helyen zárta ezt az Eb-selejtezősorozatot. de még így is reménykedhet, hogy nem kell pótselejtezőt játszania. Egyelőre a legjobb harmadikok vagyunk, ami egyenes ági kijutást jelent. Ám, hogy ez így is maradjon, ahhoz két dolog kell. Az egyik, ha Törökország a harmadikként zár, akkor Lettország ne csússzon le a csoport utolsó helyére. Ez akkor következik be, ha a balti csapat kedden odahaza kikap Kazahsztántól. A másik feltétel, hogy Spanyolország hétfőn este ikszeljen vagy győzzön Kijevben. Most tehát minden magyar drukker Fernando Torreséknek szurkol.

Eb-selejtezők, 10. forduló: Görögország–Magyarország 4–3 (1–1), Athén, Karaiszkakisz Stadion, 8500 néző, gólszerzők: Sztafilidisz (5.), Tahcidisz (57.), Mitroglu (79.), Kone (86.) ill. Lovrencsics (26.), Németh K. (54., 75.), Feröer-szigetek–Románia 0-3, Finnország–Észak-Írország 1-1.

I csoport: Örményország–Albánia 0-3, Szerbia–Portugália 1–2. 9. forduló,

A csoport: Csehország–Törökország 0–2, Izland–Lettország 2–2, Kazahsztán–Hollandia 1–2.
Az állás: 1. Izland 20 pont (már kijutott), 2. Csehország 19 (már kijutott), 3. Törökország 15, 4. Hollandia 13, 5. Lettország 5., 6. Kazahsztán 2.

B csoport: Andorra–Belgium 1–4, Bosznia-Hercegovina–Wales 2–0, Izrael–Ciprus 1–2.
Az állás: 1. Belgium 20 (már kijutott), 2. Wales 18 (már kijutott), 3. Bosznia-Hercegovina 14, 4. Izrael 13, 5. Ciprus 12, 6. Andorra 0.

C csoport: Macedónia–Ukrajna 0–2, Szlovákia–Fehéroroszország 0–1, Spanyolország–Luxemburg 4–0.
Az állás: 1. Spanyolország 24 (már kijutott), 2. Szlovákia 19, 3. Ukrajna 19, 4. Fehéroroszország 10, 5. Luxemburg 4, 6. Macedónia 3.

E csoport: Anglia–Észtország 2–0, Szlovénia–Litvánia 1–1, Svájc–San Marino 7–0.
Az állás: 1. Anglia 27 (már kijutott), 2. Svájc 18 (már kijutott), 3. Szlovénia 13, 4. Észtország 10, 5. Litvánia 10, 6. San Marino 1.

G csoport: Liechtenstein–Svédország 0–2, Moldova–Oroszország 1–2, Montenegró–Ausztria 2–3.
Az állás: 1. Ausztria 25 (már kijutott), 2. Oroszország 17, 3. Svédország 15, 4. Montenegró 11, 5. Liechtenstein 5, 6. Moldova 2.

H csoport: Horvátország–Bulgária 3–0, Azerbajdzsán–Olaszország 1–3, Norvégia–Málta 2–0.
Az állás: 1. Olaszország 21 (már kijutott), 2. Norvégia 19, 3. Horvátország 17, 4. Bulgária 8, 5. Azerbajdzsán 6, 6. Málta 2.

A mai program
C csoport: Fehéroroszország–Macedónia, Luxemburg–Szlovákia, Ukrajna–Spanyolország (tv: Sport1) – mind 20.45 óra.
E csoport: Észtország–Svájc, Litvánia–Anglia (tv: Sport2), San Marino–Szlovénia – mind 20.45.
G csoport: Ausztria–Liechtenstein, Oroszország–Montenegró (tv: Sport1), Svédország–Moldova (tv: Sport2) – mind 18.