Sport

Távozott hivatalából a röplabda szövetség elnöke

Visszahívták Poór Csabát

Az elnököt, Poór Csabát, valamint a három hivatalban lévő elnökségi tagot is visszahívta a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi rendkívüli közgyűlésén.

A tagság ötvenkét igen, két nem szavazat és hét tartózkodás mellett döntött úgy, hogy a jövőben már ne a két éve megválasztott Poór Csaba irányítsa a szövetséget.

Az MRSZ-nek eredetileg tizenegy fős elnöksége volt, közülük a további hét tag májusban nyújtotta be lemondását arra hivatkozva, hogy nem tudnak együtt dolgozni a testület többi tagjával. Mivel a közgyűlés a hiányzó hét elnökségi tag megválasztását levette a napirendről, az MRSZ elnökség nélkül maradt. A küldöttek ezért úgy határoztak, hogy az újabb rendkívüli tisztújító közgyűlésig, amelyre július 24-én kerül sor, egy ötfős ügyvivői testület irányítsa a szövetséget. Ebbe Novák Lászlót, Nagy Kornélt, Baran Ádámot, Ludvig Zsoltot és Markovits Lászlót választották be.