Sport
Storck: Gera játéka kérdéses
A magyar csapat örömet akar szerezni az Andorra elleni meccsen
"Gera Zoltán kisebb sérüléssel bajlódik, az ő játéka kérdéses, talán a mai gyakorlás után kiderül, tudja-e vállalni a szereplést" - mondta a telki edzőközpontban tartott szombati sajtótájékoztatón a német szakvezető, aki az MTI kérdésére kifejtette, noha ezúttal több fiatal játékos is a keretben van, ők elsősorban kedden, a svédek elleni barátságos mérkőzésen juthatnak szóhoz, Andorrával szemben az alapcsapatát küldi pályára.
A vendégek minél tovább szeretnék megóvni kapujukat
Az andorrai labdarúgó-válogatott azzal a céllal érkezett Budapestre, hogy vasárnap minél tovább megőrizze kapuját a góltól a magyarok elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
"Minél tovább ki kellene tartanunk, ahogy azt az előző fordulóban Svájc ellen tettük" - mondta szombati sajtótájékoztatóján Koldo Álvarez szövetségi kapitány arra utalva, hogy októberben az Eb-nyolcaddöntős rivális meglehetősen nehezen, csak 2-1-re nyert ellenük.
"A távlati cél pedig, hogy minél versenyképesebbé váljon a csapatunk" - tette hozzá.
A szakvezető úgy vélekedett, hogy rendkívül erős másfél évet tud maga mögött a magyar csapat, amely nagyon jó támadó játékra képes. Szerinte számukra a csatárok jelentik a legnagyobb veszélyt, akár Szalai Ádámról, Böde Dánielről, vagy Priskin Tamásról van szó.
"A csapatkapitány, Ildefons Lima két sárga lapja miatt nem játszhat, ami különösen fájó nekünk, mert amúgy is kicsi a keretünk, ráadásul ő rendkívül tapasztalt" - mondta Álvarez eltiltott játékosáról, aki több mint százszor szerepelt a nemzeti együttesben. A magyaroknál Kádár Tamás nem léphet pályára hasonló ok miatt.
Storck szót ejtett az elmúlt napok esős időjárásáról is, szerinte nem lesz felázott a pálya, mert a Groupama Aréna sok vizet elbír, ugyanakkor nedves talajon gyorsabb a labda, így játékosainak többet kell majd mozogniuk.
Gyurcsó Ádám úgy vélte, a pireneusi miniállam együttese védekezni jött Budapestre, a hátsó alakzatát többek között úgy lehetne megbontani, hogy jól használják majd a széleket. A lengyel Pogon Szczecin szélsője eredményes és hatékony támadó játékot vár a magyar válogatottól.
Korhut Mihály, az izraeli Hapoel Beer Sheva védője több gólos sikerben reménykedik, de tippelni nem akart.
A magyarok három forduló után négy ponttal a harmadik helyen állnak a csoportban a százszázalékos és hozzájuk hasonlóan Eb-nyolcaddöntős svájciak, továbbá a hatpontos, Európa-bajnok portugálok mögött. A kilenc hatosból az első helyezettek jutnak ki a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, a nyolc legjobb második pedig pótselejtezős párharcban dönt a másik négy európai résztvevőről.
A Magyarország-Andorra találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Gulácsi Péter - Fiola Attila, Lang Ádám, Guzmics Richárd, Korhut Mihály - Nagy Ádám, Elek Ákos - Gyurcsó Ádám, Kleinheisler László, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám