Sport

Sportkocsija összetört a monacói balesetben, de Hamilton megúszta

Forma–1. A brit világbajnok egy nappal később utazott el a Brazil Nagydíjra

Autóbaleset részese volt a hét elején Lewis Hamilton. A Forma–1-es Mercedes csapat világbajnoka Monacóban törte össze a sportkocsiját. Komolyabb baja nem esett a brit versenyzőnek, így részt vesz a hét végi Brazil Nagydíjon.

Pagani 20151113
Ezt a Paganit törte meg Lewis Hamilton (Forrás: Lewis Hamilton Facebook oldala)

A hét közepén felmerült, több lap is megírta, hogy Lewis Hamilton betegség miatt kihagyhatja a vasárnapi Brazil Nagydíjat. Azt írták, nincs jól az idén a harmadik világbajnoki címét megszerző brit autóversenyző. Csapata, a Mercedes azonban gyorsan cáfolta a híreket, és kijelentette: ott lesz a pályán Interlagosban. Később aztán kiderült, mégis volt némi valóságalapja a szóbeszédnek, ugyanis Hamiltonnak tényleg volt egy kis láza, és személyes okokra hivatkozva valóban lemondott egy sajtótájékoztatót Brazíliában. Ám a lemondás oka nem hőemelkedés, enyhe megfázás volt, hanem valamelyest komolyabb „incidens”. Nem vírussal találkozott, hanem egy másik autóval. Hamilton saját internetes oldalán jelentette be, hogy a hét elején balesete volt a lakhelyén, Monte Carlóban.

„Valóban volt egy kis lázam, és nem éreztem igazán jól magam, de nem emiatt mondtam le azt a tájékoztatót, hanem mert hétfő este karamboloztam az otthonomban, Monacóban – írta Hamilton. – Ez alapvetően hétköznapi ügy, de mivel sokan ismernek, így hát felkapta a sajtó, és egyesek megpróbálnak ebből előnyt kovácsolni. De semmi gond, senki nem sérült meg a balesetben, és szerintem ez a legfontosabb. Az autóm természetesen sérült, nekiütköztem egy álló kocsinak. Az enyémnek összetört az eleje, és az eset után azonnal rendőrt hívtam. Ahogy kell, felvették a jegyzőkönyvet, elismertem a hibámat, aláírtam a papírokat, aztán mindenki ment a dolgára. Az autót elszállították a szervizbe, és majd elkészül valamikorra. Persze az eset után beszéltem a csapattal és az orvosommal is. A velük való egyeztetés után döntöttünk úgy, hogy az a legjobb, ha pihenek kicsit, és egy nappal elhalasztom az indulást São Paolóba. Most már jobban vagyok, és tartok Brazília felé. Mindezeket azért írtam le, mert úgy érzem, mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk a cselekedeteinkért. Mindenki követ el hibákat, én is, ráadásul a szakmámban, a vezetésben. Ebből is látszik, én sem vagyok tökéletes, de szerintem az nagyon fontos, hogy tanuljunk ezekből a hibákból, és ha kell, vállaljuk a felelősséget a tetteinkért. Részemről lezártnak tekintem az ügyet. Már csak az foglalkoztat, hogy vasárnap nyerjek Brazíliában.”

A sajtó persze azért oknyomozásba kezdett. A német Bild kiderítette, hogy Hamilton balesete kedden hajnali fél 4-kor történt, a Forma–1 aktuális világbajnoka a több mint egy millió eurós, 760 lóerős, V12-es motorral szerelt Pagani Zondáját törte össze a hercegségben.