Sport
Sorozatban harmadszor bajnok a DVTK Jegesmedvék csapata
A csapat 2-1-re legyőzte a MAC Budapestet
A döntő ötödik mérkőzésével töltötte le a második találkozó után kapott büntetését a hazaiak játékosa, Magosi Bálint, akire így ezúttal sem számíthatott az amerikai szakvezető, Douglas Bradley.
A tavalyi döntő mind a négy összecsapását a borsodiak nyerték, míg a mostani idény alapszakaszában a másodikként záró MAC háromszor győzött négy mérkőzésből.
A telt ház előtt lejátszott összecsapáson a hazaiak kezdtek jobban, ám sem ők, sem a harmad végére feljavuló vendégek nem találtak be az első húsz percben.
A második felvonás jóval nagyobb iramban telt, és mindkét együttes jól, fegyelmezetten védekezett. A vezetést Terbócs István szerezte meg a fővárosiaknak egy remek egyéni megoldásból.
A záró felvonás 7. percében jött az egyenlítés Hajós Roland révén, aki a saját lövése után csapott le a korongra a határozatlan védők között. A MAC újra vezetést szerezhetett volna, ám Nagy Gergő büntetőt hibázott. Ez másfél perccel a dudaszó előtt bosszulta meg magát, amikor Pavuk Attila szemfüles mozdulattal juttatta Bálizs Bence kapujába a korongot. A hajrában kapus nélkül próbálkozott a MAC, ám kapuba találnia nem sikerült.
"Nagyszerű szezonon vagyunk túl, a fiúk az edzőtábor első napjától fogva elhivatottan dolgoztak. Leírhatatlanul jó érzés bajnoki címet nyerni" - mondta a lefújás után az M4 Sportnak Douglas Bradley.
A vendégek vezetőedzője, Majoross Gergely hangsúlyozta, a DVTK megérdemelten nyerte meg a bajnoki címet.
"Sajnos, nem tudtuk azt a teljesítményt nyújtani, amelyet vártunk magunktól, ma játszottunk először úgy, ahogy végig kellett volna" - vélekedett.
A miskolci együttes az első, amely egymást követő három esztendőben megnyerte a MOL Ligát, és egyben megszerezte a magyar bajnoki címet is.