Sport

Sima győzelem a románok ellen a Kárpát-kupán

Kézilabda

A vártnál nehezebben jött össze a román-magyar finálé a kolozsvári női Kárpát-kupán, ahol együttesünk az elődöntőben a fiatal játékosokból álló holland B válogatottal csatázott.

A lelkes hollandok a második félidőben már 16-13-ra is vezettek, de végül az egyaránt hatgólos Kovács Anna és Szucsánszki Zita vezérletével csapatunk fordítani tudott, és 30-26-ra nyert a hétvégén kezdődő Európa-bajnokság főpróbáján.

A döntőben ellenben jól játszott a magyar csapat, ráadásul az ellenfél is sokat hibázott. A győztesek oldalán különösen a kapus Kiss Éva, valamint a tízgólos Klivinyi Kinga és a nyolcig jutó Görbicz Anita emelkedett ki. A magyar válogatott 14–12-es félidő után 29–24-re nyert.

A férfi Bajnokok Ligájában a Szeged ugyan a vártnál szorosabb mérkőzésen (33-28), de egy héten belül másodszor is legyőzte a svéd Kristianstad csapatát, s így feljött a B csoportban a Szkopje mögé a második helyre. (A Kielce megelőzhette a lapzárta után véget ért mérkőzésén.) Sokkal nehezebb meccs várt a Veszprémre Párizsban, ahol nem sikerült visszavágnia Paris Saint-Germainnek az egy héttel ezelőtti vereségét: a francia együttes 14–12-es félidő után 28–24-re nyert.