Sport
Sevcsenko lett az új ukrán szövetségi kapitány
A belgák is váltottak
Sevcsenko a franciaországi Európa-bajnokságon Mihajlo Fomenko segítőjeként dolgozott a nemzeti csapat mellett, amely pont nélkül a C-csoport utolsó helyén végzett a világbajnok német, a lengyel és az északír együttes mögött.
A 67 éves Fomenko már a lengyelek elleni zárófordulós találkozó előtt jelezte, az lesz az utolsó mérkőzése a válogatott kispadján, s már akkor méltatta a 2004-es aranylabdást. A 39 éves Sevcsenkónak – aki játékosként a Dinamo Kijev, az AC Milan és a Chelsea mezét is magára öltötte – ez lesz első edzői munkája. Hivatalosan Andrij Pavelko, az ukrán szövetség elnöke jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján.
Nem bírták a kritikákat – Wilmots távozik
A Belga Labdarúgó Szövetség menesztette a válogatott szövetségi kapitányi posztjáról Marc Wilmotsot, akinek irányításával a csapat negyeddöntős volt a franciaországi Európa-bajnokságon. A szervezet pénteki közlése szerint közös megegyezéssel bontották fel a 47 éves szakvezető 2018-ig szóló szerződését.
A menesztés legfőbb oka, hogy a szurkolók és több szakértő által a végső győzelemre is esélyesnek tartott belgák csalódást keltő teljesítménnyel elbuktak a legjobb nyolc között Walesszel szemben. Az Eb-kudarc után a kapitányként 2012 óta dolgozó Wilmotsnak komoly kritikákkal kellett szembenéznie.