Sport
Sarapovát többször is figyelmeztették, hogy doppingol
A teniszezőnő azzal védekezett, nem tudta, hogy a szer használata tilos
A brit forrásokra támaszkodó lap úgy tudja: a sportolónőt többek között a Nemzetközi Teniszszövetség is figyelmeztette, hogy gond lehet a gyógyszer szedéséből, hiszen a memeldonium tiltott szernek számít a január 1-jén életbe lépett szabálymódosítás óta. A sportoló mégsem állt le a gyógyszerrel, az Australian Opent követő teszten pedig meg is bukott.
Sarapova hétfőn beszélt nyilvánosan a pozitív eredményről, leszögezte: nem tudott róla, hogy a szer használata tilos, a készítményt a cukorbetegség kialakulásának megelőzésére szedte.