Sport

Rózsa Csilla: Mindent beleadok

Golf. A riói olimpia a célja a fiatal versenyzőnek

Hosszú szünet volt ez, száztizenkét év nagy idő, ám jövőre Rióban megint ott lesz az olimpia programjában a golf, és ha minden jól megy, akkor magyar versenyzőnek is szurkolhatunk.

Rózsa Csilla 20150128
A tizennyolc éves Rózsa Csilla az olimpiai indulásért küzd (Fotó: Kövesdi Andrea)

Hazánk első profi golfozójának, Rózsa Csillának jó esélye van kijutni a XXXI. nyári olimpiára. Ha sikerül, sporttörténelmet írhat, ugyanis magyar golfozó még nem vehetett részt olim­pián, igaz, elődeinek évtizedekig esélye sem volt rá.

A globalizációval együtt ez a sportág is mind nagyobb tömegekhez jut el. A gyors térhódításnak köszönhetően ma már több mint hatvanmillióan golfoznak világszerte és egyre többen Magyarországon is. A legígéretesebb hazai versenyző, a 18 éves Rózsa Csilla úgy juthat ki a riói olimpiára, ha az év végén befér a százba a profi-világranglistán. Aztán 2016 tavaszán további jó eredményeket kell elérnie. Ugyan csak hatvan női golfozó indulhat az olimpián, de mivel egy országból maximum négy játékos juthat ki, így a magyar lány nem esélytelen. Sőt!

„A héten utazom Spanyolországba, ahol a profik között újoncnak számító golfozók gyűlnek össze közös táborozásra, majd február végétől megkezdem az idei Ladies European Tour sorozatot, amelynek során az európai tornák mellett többek között Új-Zélandon, Kínában, Indiában és az Egyesült Arab Emírségekben játszom – mondta a marokkói kvalifiká­ciós versenyen elért 17. helyével a profik közé kerülő Rózsa Csilla. – A sorozat huszonkét versenyéből tizenheten ott leszek. Ezeken szerezhetem meg az olimpiai kvalifikációt. Jósolgatni nem szeretnék, annyit ígérhetek, hogy mindent beleadok a cél eléréséért.”