Sport

Rosberg nyerte az időmérőt

A versenyzőnek az idén ez az ötödik pole pozíciója

A világbajnoki pontversenyben élen álló és hazai közönség előtt szereplő Nico Rosberg, a Mercedes pilótája nyerte a Forma-1-es Német Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről.

rosbergbenti
Fotó: Reuters

A 29 éves versenyzőnek ez pályafutása kilencedik, idén pedig az ötödik pole pozíciója. Ráadásul csapattársa és legnagyobb ellenfele, a brit Lewis Hamilton - balesete miatt - csak a 15. rajtkockából kezdheti majd meg a versenyt. Utóbbi incidens miatt néhány percre félbe is kellett szakítani az edzést.
Rosberg mögött Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája zárta az időmérőt a második helyen, a harmadik rajtkockát pedig utóbbi csapattársa, a brazil Felipe Massa szerezte meg.
A négyszeres vb-győztes, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) ezúttal hatodikként végzett.
Hamilton az időmérő első részében - nagy valószínűséggel műszaki hiba miatt - megcsúszott és a szalagkorlátnak csapódott autójával. A brit versenyző komolyabb sérülés nélkül megúszta az esetet.
Esteban Gutierrez, a Sauber mexikói versenyzője ugyan a 14. helyet szerezte meg szombaton, de az előző, Brit Nagydíjról "hozott" egy büntetést, így három hellyel hátrébbról rajtolhat csak. Emiatt a francia Romain Grosjean (Lotus), Hamilton és a német Adrian Sutil (Force India) is előrébb lépett egy-egy helyet. A 67 körös Német Nagydíj vasárnap 14 órakor rajtol el.