Sport
Roppant nehéz ellenfeleket kaptak Görbiczék
Sorsoltak a kézilabda BL-ben, négy magyar csapat érdekelt
Dániában tartotta pénteken az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája selejtező- és csoportkör sorsolását. A férfi főtáblán a Veszprém és a Szeged a nőin pedig a Győr és a Ferencváros kapott ellenfeleket.
Múlt héten közölte az EHF a Bajnokok Ligája sorsolási kalapjait, amelyekből kiderült, hogy mind a négy csapatunk selejtező nélkül kerül majd a főtáblára. A férfiaknál szeptember 21 és 25 , a nőknél pedig október 14 et 16 között indulnak a párharcok.
Férfiak
Az erősebb ágon az A és B csoport győztesei közvetlenül a negyeddöntőbe jutnak, a további öt csapat pedig nyolcaddöntőt játszik, amelyhez bekapcsolódnak a gyengébb ág két csoportjának első két csapata között rendezett párharc győztesei.
A németeket leszámítva - akik három csapatot vihetnek a csoportkörbe - nem sorsolhattak két azonos nemzetű együttest egy csoportba . A Veszprémnek többek között két tavalyi négyesdöntő résztvevővel kell majd megmérkőznie, míg a Szeged a veszprémieket hétmétersekkel legyőző Európa-bajnok Kielcével került össze.
A csoport
TELEKOM Veszprém
FC Barcelona Lassa (spanyol)
PSG Handball (francia)
Bjerringbro-Silkeborg (dán)
Orlen Wisla Plock (lengyel)
SG Flensburg Handewitt (német)
Kadetten Schaffhausen (svájci)
THW Kiel (német)
B csoport
Rhein-Neckar Löwen (német)
KS Vive Targi Kielce (lengyel)
RK Vardar (macedón)
RK PPD Zagreb (horvát)
HC Meshkov Brest (fehérorosz)
MOL-PICK SZEGED
RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén)
IFK Kristianstad (svéd)
C csoport
Naturhouse La Rioja (spanyol)
RK Metalurg (macedón)
Chekhovskie Medvedi (orosz)
Montpellier Handball (francia)
Elverum Handball (norvég)
D csoport
HBC Nantes (francia)
Team Tvis Holstebro (dán)
HC Motor Zaporozhye (ukrán)
Besiktas Mogaz HT (török)
Dinamo Bucuresti (román)
Nők
A négy négycsapatos csoport első három együttese a középdöntőbe jut.
A Győr az első, míg a Fradi csak a harmadik kalapból várta a sorsolást, a két magyar gárda végül elkerüli majd egymást. A győriek egy halálcsoportnak nevezhető kvartettbe kerültek, hiszen többek között a román bajnok CSM Bucuresti-el lesz az ellenfelük, amelytől a tavalyi döntőben hétméteresek után kaptak ki. A Fradit egy papíron kedvezőbb csoportba sorsolták.
A csoport
Buducnost Podgorica (montenegrói)
Thüringer HC (német)
Metz Handball (francia)
B csoport
ZRK Vardar SCBT (macedón)
Astrakhanochka (orosz)
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
C csoport
GYŐRI AUDI ETO KC
CSM Bucuresti (román)
FC Midtjylland (dán)
Rostov-Don (orosz)
D csoport
Larvik HK (norvég)
Team Esbjerg (dán)
IK Sävehof (svéd)