Sport

Ronaldinho, Giggs és Scholes a pályán

Futsal. Hajdani világklasszis labdarúgók segítenek nem kevés pénzért Luis Figónak megvalósítani a legújabb ötletét Indiában

Aki azt hiszi, hogy már semmi újat nem lehet kitalálni a futballban, vagy akár annak kistestvérében, a futsalban – az nagyot téved. Ezúttal India lepte meg a világot, méghozzá Luis Figo közreműködésével.

Luis Figo 20160715
Luis Figo (középen) futsallal akarja meghódítani Indiát (Forrás: Premierfutsal.com)

A hajdani portugál világklasszis az elnöke – valójában szakmai igazgatója – az indiai Premier Futsalnak, amely szlogenje szerint a világ első soknemzetiségű futsalligája. Az ötlet mögött indiai és portugál befektetők állnak, alkalmasint így került Figo a képbe, s így lett a ma kezdődő és július 24-ig tartó sorozat helyszíne a világ legnépesebb országa.

Az ötlet, különösen, ami a kispályás, 4+1-es futballt illeti, új – de azért láttunk már hasonlót. Hasonlóval próbálkoztak a múlt század ötvenes éveinek elején Kolumbiában, majd még hangsúlyosabban a hetvenes években az Egyesült Államokban, a NASL fénykorában. A kolumbiai példára hasonlít a mostani abban a tekintetben is, hogy egyelőre a szervezők nem bírják sem a FIFA, sem pedig az Indiai Labdarúgó-szövetség áldását, ezért is tudtak csak már gyakorlatilag visszavonult játékosokat megnyerni sztároknak.

Ugyanakkor a névsor feltétlenül illusztris. Minden részt vevő csapat élére delegáltak a szervezők egy hajdani világklasszist. A Bengalurut Paul Scholes, a Goát Ronaldinho, a Kocsínt Míchel Salgado, a Kolkatát Hernán Crespo, a Mumbait Ryan Giggs erősíti majd. A hatodik gárda, a Csennai éljátékosa a legkevésbé ismert a nagypályás labdarúgásban, ellenben vélhetően ő lehet a legnagyobb hasznára a csapatának: a Falcao néven futballozó Alessandro Rosa Vieira minden idők legjobb futsaljátékosa.

Mindegyik klub tizenkét fős keretet nevezhetett, ebben az egy „sztárvendég”, húzónév mellé öt kiváló külföldi futsaljátékost és további öt indiait szerződtettek.

A lebonyolítás egy kicsit hasonlít a nagypályás Indiai Szuperligára, amelyben mindössze két és fél hónapos a bajnoki idény sok külföldi játékossal, köztük, immár majd másodszor 2016 őszén a korábbi magyar válogatott Vadócz Krisztiánnal. De a futsalban még rövidebb az „idény” s még bizonytalanabb az üzleti siker.

Merthogy alapvetően az lenne a cél, ezért is álltak tekintélyes helyi vállalkozók, mágnások az ügy mellé. Ugyanakkor érdekes, hogy a futsalliga arca – talán ez egyszerűbb megfogalmazás, mint a hivatalos brand ambassador – az indiai sport egyik legnagyobb alakja, Virat Kohli, a világhírű helyi krikettválogatott csapatkapitánya. A hazájában igazi celebnek számító, 28 éves sztár – barátnője az indiai filmipar, Bollywood ékessége, Anushka Sharma – választása nem véletlen: óriási futballrajongó, a krikettel megkeresett vagyonának egy részét futballklub-tulajdonosi ambícióinak kiélésébe fektette. De nem ragadt le ennél, tavaly szeptemberben társtulajdonosa lett az Ázsia több országát végigjáró Nemzetközi Teniszligának, amelyben 2014-ben a világklasszis Roger Federer és Pete Sampras, tavaly pedig Andy Murray is szerepelt a győzteseknél.