Sport
Ribéry idegesen földhöz vágta a Bayern mezét
Labdarúgás. A barcelonai Sport szerint a világ legjobb csatárhármasa nem a Mbappé, Cavani, Neymar, nem a Bale, Benzema, Ronaldo, hanem a Messi, Messi, Messi
Paul Pogba csapatkapitányként vezette sérüléséig a Manchester Unitedet. Miután kidőlt a sorból, Fellaini állt be a helyére, aki gólt szerzett (Fotó: Reuters/Jason Cairnduff)
A Juventus ugyan már az első félidő végén gólt kapott, de igazán a második félidőre zuhant össze a Barcelona ellen. Éppen úgy, mint a tavaszi BL-döntőben, a Real Madrid ellen. Pedig akkor még egyben volt a védelme, ellentétben a mostani helyzettel. Ez a hátsó alakzat méltatlan volt az egyesület közelmúltjához, s méltatlan helyzetbe hozta a legendás Gianluigi Buffont, aki a klubpályafutása során először kapott gólt Lionel Messitől. A Barcelona első számú csillaga igazolta, hogy szenzációs formában van. Klubjában a mostani idényben játszott eddigi hat meccsén nyolc gólt szerzett. Teljesítményéről a legfrappánsabban a Juve egyik új játékosa, Rodrigo Bentancur fogalmazott: „Messi hihetetlen, mintha egy másik bolygóról jött volna.” A katalán főváros első számú sportnapilapja, a Sport átvágta a modern gordiuszi csomót, amit a „Neymar távozásával meggyengült a Barcelona” tétel köré kötöttek. Kiszámolta, hogy Lionel Messi egymaga hatékonyabb, mint a Bale, Benzema, Cristiano Ronaldo vagy akár az MCN, a Mbappé, Cavani, Neymar trió. (Ami valójában csak annyit jelent, igaz, az sem kevés, hogy ő a leghatékonyabb játékos a betűjeleket alkotó futballisták között.) Tegyük hozzá, a Paris Saint-Germain ugyancsak félelmetes. Amióta Neymar bemutatkozott a csapatban, a piros-kékek öt meccset játszottak, ezeken pedig 22 gólt szereztek. Immár beszállt közéjük Kylian Mbappé is, akit kedd este egy szurkoló meg akart rúgni, ezért az UEFA vizsgálatot kezdett a házigazda Celtic ellen. Ugyancsak vizsgálat indult a Barcelona szurkolóinak „bemutató” Gonzalo Higuaín ellen. S vélhetően az indul a Bayernnél Franck Ribéry ellen is, aki indulatosan odavágta a mezét a lecserélése után. „Ilyen nem történhet a Bayern Münchennél. Erről még beszélni fogunk” - mondta Hasan Salihamidzic, az új sportigazgató. „Meg fogom kérdezni, miért viselkedett így” - mondta az esetről Carlo Ancelotti, hozzátéve: néha a játékosok nem értik, miért cseréli le őket. – „Ribéry teljesítménye jó volt, nem ezért hívtam le. Vasárnap nem edzett, és emiatt pihenőt akartam adni neki” – ütött meg enyhébb tónust az edző.
Bajnokok Ligája, csoportkör, első forduló: A csoport: SL Benfica–CSZKA Moszkva 1-2, gól: Seferovic (50.), ill. Vitinho (63., 11-esből), Zsamaletgyinov (71.), Manchester United–Basel 3-0, Fellaini (35.), Lukaku (53.), Rashford (84.). B csoport: Bayern München–Anderlecht 3-0, Lewandowski (12., 11-esből), Thiago (65.), Kimmich (90.), kiállítva: Kums (11., Anderlecht), Celtic–PSG 0-5, Neymar (19.), Mbappé (34.), Cavani (40., 85., az első 11-ből), Lustig (83., öngól). C csoport: Chelsea–Qarabag 6-0, gól: Pedro (5.), Zappacosta (30.), Azpilicueta (55.), Bakayoko (71.), Batshuayi (76.), Medvegyev (82., öngól). AS Roma–Atlético Madrid 0-0, FC D csoport: Barcelona–Juventus 3-0, gól: Messi (45., 69.), Rakitic (56.), Olimpiakosz–Sporting CP 2-3, gól: Pardo (89., 93.), ill. Doumbia (5.), Martins (13.), Fernandes (43.).
A szerdai BL-mérkőzések lapzárta után értek véget.