Sport
Repült az edző a Real Madridnál
Labdarúgás. Mind a négy nagy bajnokságban elit rangadót rendeznek a hétvégén, a madridi Bernabéuban újabb El Clásico lesz, a Juventus csapata Nápolyba látogat

Ma este újabb El Clásicót rendeznek a Bernabéu Stadionban: a Real Madrid fogadja a Barcelonát. Szerdán a katalánok 3–0-ra megnyerték a két csapat kupacsatáját, s ezzel döntőbe jutottak, ahol majd a Valenciával játszanak. Nyilván elképzelhető, hogy a „fehéreknél” nincs túl jó hangulat, s ezt még csak tovább rontotta a korábbi játékos, a péntekig az ifjúsági B csapatot irányító Álvaro Benito ügye, akit azonnali hatállyal elbocsátott a klub, miután bírálta az első csapat néhány sztárjátékosát (elsősorban Toni Kroost és Casemirót) az elveszített El Clásico után. A Real Madrid híveinek nagy része valószínűleg örül a hírnek, hogy helyére az ezredforduló körüli évek nagy sztárja, Raúl került. Noha a Real Madrid még egy győzelemmel sem kerülne sokkal közelebb a bajnoki címhez, a Barcelona pedig csak kevéssé kerülne nehezebb helyzetbe egy esetleges vereség után, mégis van tétje a mérkőzésnek. Például Santiago Hernán Solari számára, akit lassan talán csak a BL újbóli megnyerése tarthatná a nyártól is a posztján. Vagy még az sem. (Spanyol lapok éppen pénteken írtak arról, hogy José Mourinho visszatér a Bernabéuba.) Solarinak a Marca szerint nagy szüksége lenne arra, hogy igazi rangadók megnyerésével is igazolja az alkalmasságát, illetve azt, hogy okkal mellőzi Marcelót, Iscót, Gareth Bale-t és Marco Asensiót, akik kulcsszereplők voltak a Zidane-éra sikereiben. Ugyancsak a Marca írt arról a nyilvánvaló tényről, hogy hiányoznak Cristiano Ronaldo góljai. A Madrid nyolcvanhét gólnál jár a szezonban, miközben néhány csapat, mint a PSG (108) és a Barcelona (100) már háromjegyű számnál tart. A „fehérek” 2,02-es meccsenként gólátlaga évek óta a legalacsonyabb. Különösen szembetűnő, hogy a Bernabéu Stadionban mennyivel kevesebb gólt szerez a csapat, mint korábban. Most pedig két hazai mérkőzés következik, előbb a Barcelona, majd az Ajax ellen.
Olaszországban a második fogadja az elsőt, Nápolyba látogat a Juventus. Presztízsértéke van a meccsnek, a Juve számára a veretlenség megőrzése is lehet tét – a bajnoki cím már eldőlt, tizenhárom fordulóval a zárás előtt tizenhárom pont a címvédő előnye. A rangadó előtt úgy tűnik, Cristiano Ronaldo, aki a hét közepén nem edzett a többiekkel, felépül. A „zebráknál” amúgy már a jövő a téma, a klubhoz közel álló források „nagyon valószínűnek” tartják, hogy Massimiliano Allegri vezetőedző követi a korábbi ügyvezetőt, Beppe Marottát az Interhez, s Zinedine Zidane veszi majd át a helyét Torinóban.
Angliában, a Premier League-ben ezúttal is rendeznek rangadót, az Arsenal–Tottenham mérkőzés igazi presztízscsata. A tétje az, hogy a legutóbbi két fordulóban pont nélküli Spursre „rámegy”-e az üldöző hármas. Még egy városi rangadót tartanak a fordulóban, ez az úgynevezett Mersey-parti derbi, a Goodison Parkban. Az Everton fogadja a listavezető Liverpoolt.
Németországban a második helyen álló Bayern München a Mönchengladbachnál vizitál. A bajorok még reménykednek abban, hogy utolérhetik a Borussia Dortmundot (a hátrány mindössze három pont), ugyanakkor a Gladbach veszélyes ellenfél. Októberben nyerni tudott az Allianz Arénában is, 2017 őszén pedig otthon is legyőzte a Bundesliga rekorderbajnokát. w
<br /