Sport

Rendhagyó mezcsere az öltözőben

Labdarúgás. Még a madridi szurkolók is felállva tapsolták Francesco Tottit, az AS Roma legendás csatárát a Bernabeu stadionban

Kettős győzelemmel jutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe a Real Madrid és a Wolfsburg is, a spanyol együttes az AS Romát, a német a Gent csapatát búcsúztatta. A madridi mérkőzésen csereként pályára lépett Francesco Totti, az AS Roma legendás játékosa, akit a spanyol szurkolók felállva, tapssal fogadtak.

Totti 20160310
Francesco Totti pályára lép, az AS Roma edzője, Luciano Spalletti (jobbra) elfordul (Fotó: Reuters - Susana Vera

A harminckilenc éves Francesco Totti várhatóan a szezon végén visszavonul, ezért minden bizonnyal utolsó BL-meccsét játszotta a Roma csapatában. Tízes számú mezét nem tartotta meg emléknek, hanem aláírta, majd bekopogott a Real Madrid öltözőjébe, és ott a spanyol válogatott Sergio Ramosnak adta. „Totti bejött az öltözőnkbe, és kérte, hogy írjam alá a saját mezem, és adjam oda neki. Óriási megtiszteltetés ez számomra, mert évek óta csodálom játékát, egy igazi klasszis. Természetesen cserébe nekem adta a saját aláírt mezét, ami mindenképpen fő helyen lesz a gyűjteményemben” – mondta a sajtótájékoztatót követően Sergio Ramos az újságíróknak.

Totti is megszólalt, meghatódva nyilatkozott a rá váró újságíróknak. „Elmondhatatlan érzés lett úrrá rajtam, amikor tapssal köszöntöttek – mondta az olasz labdarúgás egyik legfényesebb csillaga. – A Bernabeu csodálatos stadion, most csak azt sajnálom, hogy soha nem játszottam a Real Madridban.”

Francesco Totti – akit hazájában ötször választottak az év labdarúgójának, és a 2006–2007-es szezonban megnyerte az európai ezüstcipőt – meghatározó játékosa volt a 2006-os világbajnokságon világbajnoki címet nyert olasz válogatottnak.

Az AS Romában elképesztő csúcstartó, mert a klub történetében nincs még egy játékos, aki ennyi rekordot tudhat a magáénak. Mert Tottit pályafutása legszebb éveiben hiába csalogatták sokkal magasabb fizetésért más klubok, egész végig csak a Roma mezét viselte. Jó példát mutathat a fia­taloknak, akik sűrűn váltanak klubot, és gólörömeiknél látványosan mutogatják, hogy mennyire szívükhöz nőtt az éppen aktuális csapatuk. Totti soha nem mutogatott, hanem lőtte, fejelte a gólokat, és igyekezett minél nagyobb sikerekhez segíteni csapatát. Például 2001-ben bajnoki címhez, amiben fontos szerepe volt a kiváló csatárnak. És hogy mennyire szeretik őt Olaszországban, azt bizonyítja, hogy a tavalyi olasz köztársaságielnök-választásakor – az eljárási szabályok miatt ugyan érvénytelen – öt szavazatot kapott. A Roma szurkolói szerint Totti a futballkirály.


Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók: Real Madrid–AS Roma 2–0 (0–0), gólszerző: C. Ronaldo (64.), J. Rodríguez (68.), továbbjutott: a Real Madrid, kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel. Wolfsburg–Gent 1–0 (0–0), gólszerző: Schürrle (74.), tj.: a Wolfsburg, kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel, Zenit–Benfica 1–2 (0-0), továbbjutott: Benfica 3–1-es összesítéssel.


Angol és spanyol párharcok az EL-ben

Ma rendezik az első mérkőzéseket a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőjében. A címvédő Sevilla Bázelbe látogat, az angol szuperrangadón pedig a Liverpool a Manchester United csapatával mérkőzik. A mai program, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Donyeck–Anderlecht, Basel–Sevilla, Dortmund–Tottenham (Digisport1), Fenerbahce–Braga (Digisport3) mind 19 óra, Villarreal–Bayer Leverkusen (Digisport1), Athletic Bilbao–Valencia, Liverpool–Manchester United, Sparta Praha–Lazio (Digisport3) mind 21.05 óra. A visszavágókat egy hét múlva rendezik.