Sport

Rekordpénzdíj Melbourne-ben

Tenisz Az idén Negyvenmillió dollárt osztanak szét

Az idén is jól jár az, aki eredményesen szerepel a január 19-én kezdődő Australian Openen. Nyilvánosságra hozták az év első Grand Slam teniszversenyének összdíjazását.

 A tavalyi 33 millió ausztrál dollár helyett az idén rekordpénzdíjat, 40 milliót (8,72 milliárd Ft) osztanak ki. A női és a férfiindulók ismét azonos pénzdíjért játszanak. A győztesek a férfi és női egyesben is fejenként 3,1 millió dollárt (675 millió Ft.) kapnak, míg a döntő vesztesei ennek a felét. De már azért is jár egy „kis” összeg, ha valaki felkerül a 128-as táblára, hiszen az első fordulóban kiesettek 34 500 dollárral (7,5 millió Ft) vigasztalódhatnak. Amúgy két évvel ezelőtt a teniszezők bojkottot helyeztek kilátásba, mondván, a pénzdíjak nagysága nem áll arányban az általuk termelt bevétellel. Nyolc évvel ezelőtt, 2007-ben még csupán az idei összeg felét, 20 millió dollárt osztottak szét a versenyzők között. A korábbi rendszeren tavaly változtattak.


Egyébként a férfiaknál több mint száz esztendeje, 1905-ben rendezték az első teniszviadalt Ausztráliában – igaz, akkor még Australasian Championshipsnek nevezték –, míg a nők 1922 óta vesznek részt a tornán. Érdekesség, hogy a hőskorban két alkalommal is, 1906-ban és 1912-ben Új-Zélandon rendezték meg az Australian Opent.