Sport

Rekordot állíthat fel Lewis Hamilton

Forma–1. Érkeznek a főszereplők a Hungaroringre – Az elmúlt harminc év alatt a McLaren győzött a legtöbbször a Magyar Nagydíjon

Megérkeztek a csapatok a Hungaro-ringre, ahol készülnek a 31. Forma–1-es Magyar Nagydíjra. A mogyoródi pályán eddig már négyszer diadalmaskodó brit Lewis Hamilton most csúcsot dönthet.

Az eddig megrendezett harminc Magyar Nagydíjon a legsikeresebb a McLaren volt tíz elsőséggel, míg a Mercedesnek csak egyszer sikerült győznie, 2013-ban. Ez vasárnap megduplázódhat, hiszen a német istálló versenyzői az idei tíz futamból kilencet megnyertek.

A közelgő Magyar Nagydíj előtt a BBC azt találgatja, hogy nyer-e Lewis Hamilton, két legyet ütve egy csapásra. Amennyiben a Mercedes brit versenyzője győz a Hungaroringen, átveszi a vezetést a világbajnoki pontversenyben, sőt a mogyoródi GP-k eddigi történetének legeredményesebb szereplője lesz. Egyelőre négy elsőségével, Michael Schumacherrel holtversenyben vezeti a listát.

A brit média megjegyzi, hogy éppen harminc éve rendezték az első Magyar Nagydíjat, ami akkor politikai szempontból is különlegesnek számított, az volt az első Forma–1-es verseny a „vasfüggöny mögött”. Említést tesz arról is, hogy különleges a pálya: Budapesttől távol épült fel ugyan, de olyan a versenyzők szerint, mint „egy utcai versenypálya, házak nélkül”, ahogyan azt hajdanán Jenson Button megállapította. Hamilton valóban a vasárnapi verseny első számú esélyese? A pálya fekszik neki, hiszen senki sem nyert nála többször a Hungaroringen. Ráadásul az utóbbi hetekben kiemelkedő formában versenyez, a legutóbbi öt nagydíjból négyen is elsőként intették le. Győzött Monacóban, Montrealban, Spielbergben és legutóbb Silverstone-ban is.

Nagyon gyengén szerepelt eddig a Sauber csapat, amelynek tulajdonosa Peter Sauber eladta együttesét a svájci Longbow befektetési vállalkozásnak. Az új tulajdonos célja, hogy stabilizálja a csapat helyzetét, és biztosítsa a sikeresebb jövő feltételeit.


A többszörös győztesek
Négyszeres:  Michael Schumacher (1994, 1998, 2001, 2004), Lewis Hamilton (2007, 2009, 2012, 2013). Háromszoros: Ayrton Senna (1988, 1991, 1992), Nelson Piquet (1986, 1987), Damon Hill (1993, 1995). Kétszeres: Jacques Villeneuve (1996, 1997), Mika Häkkinen (1999, 2000), Jenson Button (2006, 2011).

Csapatok
Tízszeres:  McLaren (1988, 1991, 1992, 1999, 2000, 2005, 2007, 2008, 2009, 2011, 2012). Hétszeres: Williams (1986, 1987, 1990, 1993, 1995, 1996, 1997). Hatszoros: Ferrari (1989, 1998, 2001, 2002, 2004, 2015). Kétszeres: Red Bull (2010, 2014).


Ezer rendőr gondoskodik a biztonságról

A hétvégi Magyar Nagydíj négy napja alatt mintegy ezer rendőr biztosítja majd a futamot – jelentette be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság  szóvivője, Beluzsárné Belicza Andrea. A rendezvény ma délután a bokszutca-látogatással kezdődik, s már ekkor forgalmi korlátozásokra kell számítani. Péntektől a pálya felé egyirányúsítják az utakat, a verseny vége után pedig kifelé lesznek egyirányúak az utak. A haladás irányát táblákkal jelzik majd. A versenypálya körüli és az oda vezető utakon a verseny minden napján megállási tilalom lesz. A szabálytalanul parkoló járműveket a rendőrség elszállíttatja, azokat csak a szabálysértési bírság, illetve a szállítási költség kifizetése után kaphatják vissza a tulajdonosok. (SM)