Sport

Real: Cristiano Ronaldo és a többiek

Labdarúgás. A portugál szupersztár újabb mesterhármasa az Atlético ellen

A Real Madrid kedd este 3-0-ra legyőzte az Atéticót a Bajnokok Ligája egyik elődöntőjének első mérkőzésén. Reálisan nézve: kilencven perc alatt eldöntötte a továbbjutást. Ott a statisztika: a Bajnokok Ligája elődöntőinek történetében még soha, egyetlen csapat sem fordított kétgólos hátrányból.

Cristiano Ronaldo viszonylag gyorsan vezetést szerzett, a második félidő jelentős részében nem is ambicionálta igazán a támadásokat.

Ha bárki megírja majd a BL 2016–2017-es történetét, alakulhat bárhogy is a hátralévő két mérkőzés, Cristiano Ronaldónak biztosan főszerepet kell benne adnia. A portugál az ősszel (önmagához képest) halványabban szerepelt a sorozatban, a tavasszal ellenben úgy játszik, mint aki tényleg a világ legjobbja. Kedden eljutott a Real Madrid színeiben a négyszázadik góljáig. (Legalábbis a klub és a játékos számítása szerint. Az eltérést a 2010-es, a Real Sociedad ellen elért egyik gól okozza, minden más forrás tekintetbe veszi, hogy a labda megpattant Pepén.) Ő az első hosszú idő óta, aki a városi rivális Atlético ellen egy idényen belül kétszer is mesterhármast szerzett. A mostani triplával utolérte Lionel Messit: mindketten hét-hét mesterhármast értek el a BL-ben. Nem volt sokat nála a labda, Toni Kroos 123 labdaérintésével szemben neki kereken ötven került a neve mellé. Háromszor ért labdába az Atlético tizenhatosán belül, s ebből három gól született. És a legszebbet a végére: Cristiano Ronaldo 103 gólt szerzett eddig a Bajnokok Ligájában. Hárommal többet, mint az Atlético Madrid összesen...


Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés. Real Madrid–Atlético Madrid 3-0 (1-0). A visszavágót szerdán rendezik. AS Monaco–Juventus (a találkozó lapzártánk után ért véget).