Sport
Ranieri állítja, hogy meglehet az aranyérem
Labdarúgás. Angol derbik: Arsenal–Leicester és Tottenham–Manchester City
Áttört egy gát Angliában: „Most vagy soha. Ez az év az, amikor megnyerhetjük a bajnokságot” – erről eddig még sohasem beszélt Claudio Ranieri, a Premier League-et öt ponttal vezető Leicester City menedzsere, de most megtette. Bár többek szerint az olasz mesternek jobb lett volna megvárnia a kijelentéssel a vasárnap délutánt, amikor a listavezető a harmadik helyen álló Arsenalhoz látogat (13 óra, tv: Digisport 1) a 26. fordulóban. A helyi fogadóirodák amúgy még mindig viszonylag jó oddsszal adják a Leicester végső győzelmét. A csapat ugyanakkor rendre rácáfol a kétkedőkre. A múlt héten például igazán tetszetős – és főként eredményes – játékkal verte idegenben 3–1-re a Manchester Cityt. Arséne Wenger viszont abban bízik, hogy az ötpontos hátrányukat a hét utolsó napján kettőre fogják csökkenteni, vagyis nyernek. Az Arsenal menedzsere szerint ugyanakkor nem érdemes a Leicester gyengeségeire építeniük, mert nem sok van belőlük. „Nem kell ahhoz különösebben lángelmének lenni, hogy megállapítsuk, óriási meccs áll előttünk – mondta Wenger. – Nem feltétlenül ez dönt a bajnoki cím sorsáról, de nagyon közel áll ahhoz. Természetesen rajtunk is lesz nyomás. Viszont ezt a meccset pozitív szemszögből is nézhetjük, hiszen lesz egy lehetőségünk arra, hogy megmutassuk, mennyire vagyunk jók. A legnagyobb nyomást az jelenti, hogy ne játsszunk nyomás alatt. Tény, egy győzelem nagyon jól jönne most nekünk. A Leicesternek még mindig nincs vesztenivalója.”
Az év meglepetéscsapatának másik két üldözője egymással találkozik vasárnap (17.15, tv: Digisport 1). A második Tottenham Hotspur az utóbbi négy mérkőzését megnyerte, és most abban reménykedik, hogy ötpontos hátrányát csökkentheti Manchesterben, bár ezt a legkevésbé sem szeretné ellenfele, a negyedik helyen hat pont hátrányban lévő Manchester City a forduló zárómeccsén.
Előzni szeretne a második, a két ponttal lemaradó Juventus, amely szombaton este (20.45, tv. Digisport 1) a listavezető Napolit fogadja, a Serie A 25. fordulójában. Mindkét együttes remek formában és hihetetlen szériában van, fordulók sora óta nyeri a meccseit (a Juve 14 bajnokin győzött zsinórban), így igazán izgalmas mérkőzésre van kilátás. Szombaton az olasz bajnokság legjobb védelme, a torinói találkozik a legjobb támadósorral. A Fiorentina az Internazionalét fogadja vasárnap (20.45, tv: Digisport 1).