Sport

Profi K–1-világbajnok tartott edzést a TEK‑eseknek Budapesten

Küzdősportok gálája

Remy Bonjasky háromszoros szupernehézsúlyú profi K–1-világbajnok holland versenyző tartott bemutatóedzést a Terrorelhárítási Központ (TEK) azon munkatársainak, akik indulni fognak a szombati budo- és küzdősportgálán.

A 42 esztendős, suriname-i születésű Remy Bonjasky egyórás bemutatóedzést tartott több mint száz TEK-esnek, különféle ütő- és rúgótechnikákkal ismertette meg az érdeklődőket. A programot Hajdu János, a TEK főigazgatója nyitotta meg, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a BOK Csarnokban a TEK szervezésében hatodik alkalommal sorra kerülő gálán először indul több mint háromszáz versenyző, akik a rendvédelmi szervek dolgozói, valamint a mentősök, katonák, tűzoltók és NAV-osok közül kerülnek ki. Hozzátette: lehet, hogy akár a háromszázötven fős részvételi létszámot is elérik. A szombaton 9 órakor kezdődő gálán hat szakágban – karate, K–1, kyokushin karate, judo, valamint grappling és combat grappling – versengenek majd a résztvevők, a döntőket délután öt órától rendezik.