Sport
Polgár Judit lépései a Várkert Bazárig
Sakk. Rangos kitüntetést, a Legjobb Európai Tananyag díjat vehette át szerdán Frankfurtban a történelem legjobb női játékosa

– Rangos kitüntetést, a Legjobb Európai Tananyag díjat vehette át szerdán Frankfurtban. Mi ez a díj?
– Tulajdonképpen az oktatási innovációt díjazzák. Pár napja tudtam már, hogy a világ legnagyobb könyvvásárán ott kell lennem a díjkiosztón. Nagy megtiszteltetés, hogy végül is az európai oktatási szakértőkből álló zsűri a mi munkánkat díjazta. Előtte egy hónappal a Magyar Termék Nagydíjat is megkaptuk a Sakkpalota programra, amelyet most Frankfurtban is díjaztak.
– Hogyan halad a sakk népszerűsítésében?
– Szerencsére kamatoznak az erőfeszítéseink, s információim szerint országosan már több mint százötven iskolában vezették be a Sakkpalota pedagógiai programot. Ezen túlmenően pedig tizenegy referenciaiskolát is számon tartunk, tehát elmondhatjuk, hogy a program remekül terjed.
– Nővérével, Zsófiával egyedülálló módszereket hoztak létre a képességfejlesztésre. Akár engem is meg tudnának tanítani sakkozni?
– Azt nem biztos, hogy vállalnánk. Zsófi a grafikai csapatmunkában van benne, és négy éve óvodásoknak szóló munkafüzetet készítettünk vele. A lényeg az, hogy nem sakkot tanítunk, hanem a sakk alapszabályait felhasználva komplex képességfejlesztéssel foglalkozik a program. Ilyenkor például a bástya esetében elindítjuk a gyerekek fantáziáját az igazi várak vagy éppen a Halászbástya irányába, és a többi figurát is igyekszünk játékosan bemutatni. Arra külön figyelünk, hogy senkit se érjen kudarc, tehát a gyengébb képességű gyerekek is sikerélménnyel gazdagodjanak.
– Nem hiányzik a versenysakk?
– Nem. Higgye el, nagyon nehéz volt harminchárom év után meghozni a döntést, hogy visszavonulok. Huszonhat évig voltam világelső, s be kellett látnom, hogy az oktatásianyag-fejlesztés, a fesztiválszervezés és a sok egyéb tevékenység mellett nem tudok már annyit edzeni, hogy a saját igényszintemnek megfelelve továbbra is a világ élén álljak. Váltottam hát, s ez a mostani feladat talán még izgalmasabb, mint a versenyezés.
– Szombaton a Várkert Bazárban nagyszabású versenyt rendeznek.Ugyanakkor, az ön kezdeményezésére, több földrészen egy időpontban vagy egy napon hasonló sakkfesztivált rendeznek. Mi a cél?
– Egyértelműen a játék népszerűsítése. Szerettük volna, ha lenne az évben egy nap, amikor az egész világ sakkozik. A szlogenünk: A sakk ezer arca.
– A budapesti versenyen itt lesz a korábbi sokszoros világbajnok Anatolij Karpov is. Az ön közbenjárására érkezik?
– Maradjunk abban, hogy Karpov szívesen jön, többször járt már Budapesten, és nem kellett sokat győzködnöm, hogy fogadja el a meghívást.
– Túl a bemutatókon, szimultánokon és könyvíráson, ön lett a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. Nyakunkon az Eb. Mit vár?
– Igen, november 12-22. között Izlandon, Reykjavíkban rendezik meg az Eb-t. Az álmunk az, hogy a háromba kerüljünk, de ha a hatba jutunk, akkor sem leszünk elégedetlenek. Tudniillik nagyon erős a mezőny.
– Mit szól a család, hogy ennyire elfoglalt, és bár visszavonult a versenyzéstől, így is keveset látják?
– Kétségkívül, az idén is sok helyen jártam már, de az a különbség, hogy a korábbiakkal ellentétben legfeljebb néhány napot töltök a család nélkül. Tehát elmondhatom, hogy a férjem és a gyerekek nagyon tudják értékelni a mostani állapotot.