Sport

Petra Vlhová első vb-aranyérme

Alpesisí-világbajnokság. A második futamban az igazi ellenfél a szél volt

Egy nap szünet után a svédországi Aréban a nők óriás-műlesiklásával folytatódott a világbajnokság. A legutóbbi, február 1-jei világkupaversenyen ritkán látható küzdelemben holtversenyben az amerikai Shiffrin és a szlovák Vlhová nyert.

A szezon öt szakági versenyén mindketten behúztak önállóan is két, illetve egy elsőséget, de nyert vk-t október végén a francia Worley, egy hónappal később pedig az olasz Brignone is. Azonban a világbajnokságon sem osztják ki előre az érmeket.

Az erős szélben a rövidített pályán az első futamban a német Viktoria Rebensburg ment a legjobban. Vlhová elég szélesen vett egy kanyart, de még így is másodiknak tudott lejönni a pályán, amelyet épp az ő edzője tűzött ki. Shiffrin ezt a kört a negyedik helyen zárta, elmondása szerint meglepte őt a 2010-es olimpiai bajnok Rebensburg bombaformája.

Az első körben 98-an álltak rajthoz, a folytatásban 30-an kaptak esélyt, a topsízők a legvégén. Az erős szélen kívül számukra az jelentett kihívást, hogy ők már egy erősen kikádasított, vizes pályával nézhettek farkasszemet. Ezt a pályát az olaszok edzője tűzte ki, de Sofia Goggia ettől még tévesztett és bukott, honfitársa, Brignone percekig az élen állt. A szám legutóbbi olimpiai bajnoka, Shiffrin sokkal jobban ment nála, de végül ez csak a bronzra volt elég. Az ezüst Rebensburgé lett, a vb-aranyat Vlhová szerezte meg.
A világbajnokság ma a férfi óriás-műlesiklással folytatódik (14 óra, tévé: Eurosport1).