Sport

Pérez elnök legszomorúbb születésnapja

Labdarúgás. Az orvosi stáb is részese a Real Madrid kudarcsorozatának, ugyanis a mostani szezonban már negyvenegy sérülés sújtotta az első keret tagjait

Továbbra is forrnak az indulatok a Real Madrid házatáján. A klubnál azt remélték, a csapat BL-menetelése gyógyír lehet a hazai porondon elszenvedett kudarcokra – ezért is fájó az Ajax elleni vereség. Mindenki felelősöket keres.

Real Madrid 20190309
Kroos, Bale és Carvajal. A játékosok a klubtörténet egyik mélypontját élik meg (Fotó: AFP - Javier Soriano)

A Marca arról ír, hogy a Real Madrid szinte biztosan nem szerez tavasszal semmilyen fontos címet, s rögzíti, hogy ilyen esetekben általában óriási mozgások következnek a klubon belül. Úgy, mint például 2004, 2005, 2009, 2010, 2013 és 2015 nyarán. Ezeknek az idényeknek a végén sztárok távoztak a Madridból: Figo, Cannavaro, Michel Salgado, Raúl, Guti, Kaká és Iker Casillas. Most is valami hasonló várható. Az AS szerint Santiago Hernán Solari az idény végén mindenképpen befejezi vezetőedzői működését, de nem zárható ki, hogy már a hátralévő fordulókban sor kerül a váltásra. A legesélyesebb utód José Mourinho – ami fura ötlet, hiszen egyrészt a portugál nem a legnagyobb békében távozott a klubtól, másrészt az elmúlt évekbeli működése nem feltétlenül ígéri azt, hogy képes lenne a Real Madrid gárdáját újjáépíteni.

A spanyol lapok szerint nem múlt el következmények nélkül Sergio Ramos Florentino Pérez ellenes kirohanása, de a csapatkapitány, aki eltiltása miatt nem játszhat a hétvégén, azért elutazott Valladolidba, a bajnoki találkozóra. A helyzetre jellemző, hogy Marca a honlapján folyamatosan beszámolt a krízis történéseiről. Kiemelte, hogy már csak azért is vetült figyelem Florentino Pérezre és a klubra, mert az elnök éppen pénteken ünnepelte a 72. születésnapját. Nem kell jóstehetség annak megállapításához, hogy volt már boldogabb ünnepe is.

Nagyon sokak szerint ő is felelős, mások szerint elsősorban ő a felelős a kialakult helyzetért, a klub az elmúlt években nem erősített a kellő módon, például senkivel sem pótolta Cristiano Ronaldót. Nagy felelősség terheli a játékosokat, akik közül néhányan, mint Isco és Marcelo már a jövőjüket építgetnék, a Bernabéun kívül. S kijut a kritikákból az orvosi stábnak is, mert elfogadhatatlan, hogy a Madrid első keretébe tartozó játékosok negyvenegy (!) sérülésnél járjanak az idény háromnegyedénél, s ezek közül huszonkilenc izomsérülés volt. Az Ajax ellen megsérült Vinícius Júnior, Lucas Vázquez és Daniel Carvajal is, ők nem játszhatnak a Valladolid ellen, de Gareth Bale is külön edzett a többiektől pénteken. Az első csapat keretébe tartozó játékosok közül csupán Luka Modric, Dani Ceballos, Brahim Diaz és Fede Valverde nem volt még sérült. Némi rosszmájusággal hozzátehetnénk, Brahim Diaznak könnyű, ő csak januárban érkezett.


A cseh Slavia bravúrja Sevillában

A Chelsea és a Napoli is háromgólos előnyt szerzett az Európa–liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésein. A Slavia Praha bravúros döntetlent harcolt ki Sevilában. Eredmények: Chelsea–Dinamo Kijev 3–0, Valencia–FK Krasznodar 2–1, Napoli–Salzburg 3–0, Eintracht Frankfurt–Internazionale 0–0, Zenit–Villar­real 1–3, Rennes–Arsenal 3–1, Sevilla–Slavia Praha 2–2, Dinamo Zagreb–Ben­fica 1–0. A visszavágókat március 14–én rendezik. (RR)