Sport
Öt-nullánál mindenki azt hitte, eldöntötte a Liverpool - mégis feltámadt az AS Roma
Izgalmas lesz a BL-elődöntő visszavágója
Egy óra alatt ötöt rámolt az AS Roma kapujába a Jürgen Klopp irányította angol Liverpool együttese. A bombaformában játszó Szalah két góllal és két gólpasszal vette ki a részét a látszólag simává váló győzelemből (mellette Mané egyszer, Roberto Firmino kétszer zörgette meg a hálót), de a Roma nem hagyta magát, az utolsó húsz percben úgy összeszedte magát, hogy komoly veszéllyé vált a hazai csapat számára. Füttyögtek is az Anfielden, mikor Edin Dzeko szépített, majd nem sokkal később a Milner kezezése miatt járó büntetőt Perrotti értékesítette.
5-2-t mutatott az eredményjelző a lefújásnál, így pedig ha nagy esélyekkel nem is számolhatnak a Roma-drukkerek, van még lehetőségük. Melyik másik csapat tudná ledolgozni otthon a háromgólos különbséget, ha nem az olaszok, akik pont ezt tették az előző fordulóban a Barcelona ellen? Ismét sikerül a varázslat?