Sport

Őrzi ötpontos előnyét a Leicester City

Labdarúgás. Zlatan Ibrahimovic bejelentette, csak akkor marad Párizsban, ha az Eiffel-torony helyére az ő szobrát állítják

Egy lépéssel közelebb került az angol bajnoki címhez a Leicester City, amely a Premier League 30. fordulójának zárómérkőzésén hétfőn egy góllal legyőzte hazai pályán a Newcastle Unitedet, így továbbra is öt pont előnnyel vezet.

Ibrahimovic
Négy bajnoki címmel búcsúzik Franciaországtól és a PSG-től Zlatan Ibrahimovic (Fotó: Reuters/John Sibley Livepic)

Már csak hét mérkőzést kell nyernie a Leicester Citynek ahhoz, hogy megszerezze első aranyérmét a Premier League-ben. Az angol labdarúgó-bajnokság meglepetéscsapata hétfőn este a japán Sindzsi Okazaki pazar ollózó góljával verte meg 1–0-ra a Newcastle Unitedet, ez pedig azt is jelenti, hogy vereséggel debütált az új edző, Rafa Benítez a vendégeknél. A leicesteriek így továbbra is öt ponttal vezetnek a Tottenham Hotspur előtt. A PL-ből még nyolc forduló van hátra, tehát még egy vereség is belefér Claudio Ranieri csapatának, amely mindössze egy meccset veszített el hazai pályán az elmúlt 18 összecsapásából (12 győzelem, öt döntetlen, egy vereség).

A Leicester City sosem volt meghatározó klub az angol labdarúgásban, pedig már 1884-ben megalapították. A Rókák azért háromszor megnyerték a Ligakupát, és négyszer FA-kupa-döntősök voltak. Az egyesület adott két legendát is az angol futballnak: Gordon Bankst és Gary Linekert. A thaiföldi King Power International Group 2010-ben vette meg a csapatot, amelynek az éves költségvetése 99 millió euró. Az idei jó szereplésnek köszönhetően rendesen megugrott a nézőszám a 2002-ben átadott, 32 500 férőhelyes King Power Stadionban, ahol 32 013 az átlagnézőszám, ami azonban csak a 12. a húsz csapatos ligában. Persze valószínűleg többen is járnának meccsre Leicesterben, ha nagyobb lenne a stadion. A közösségi médiában is megugrott a City népszerűsége, a Twitteren és a Facebookon már 380 657 követője van.

Nagy kérdés, kitart-e a lendület a bajnokság végéig, és mi lesz a csapattal ősszel. A csodaedző, Claudio Ranieri bizakodó, hogy senki sem megy el tőlük a nyáron. „Úgy vélem, mindenki maradna – mondta a 64 éves szakember. – Beszéltem a fiúkkal, elmondtam nekik, hogy remek csapatunk van, de persze bárki elmehet, ám azt nem tudom, máshol mire viszik. Velünk bajnokok lehetnek, és még jobb játékossá válhatnak. A klub egyik legnagyobb értéke, a csatár Jamie Vardy például a múlt hónapban hosszabbította meg szerződését 2019-ig. Megmutatta, hogy milyen fantasztikus labdarúgó, és ami még fontosabb, hogy a tagja ennek a remek közösségnek.”

Úgy tűnik, a nyáron egy másik fantasztikus labdarúgóval gazdagodik a Premier League. Zlatan Ibrahimovic a hét elején kijelentette, csak akkor hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését a Paris Saint-Germainnel, ha az Eiffel-torony helyére az ő szobrát állítják. Azt mindenki tudja, ennek mennyi a realitása. A svéd csatárt marasztalják Párizsban, de ennek ma nulla az esélye. A friss francia bajnok a múlt héten bezsebelte 13. bajnoki győzelmét, a négy franciaországi mellett aranyérmet nyert az FC Barcelonával, Olaszországban három klubbal (Juventus, Internazionale, Milan) összesen hat, míg az Ajaxszal két győzelmet ünnepelhetett. Valószínűleg ráunt Ibrahimovic arra, hogy Franciaországban ellenfél nélkül nyeri zsinórban a PSG-vel a bajnoki címeket. Angliában biztosan nem lesz ilyen könnyű dolga, a hírek szerint ugyanis a nyártól a Manchester Unitedhez igazol. A Premier League, ahol még sosem futballozott, valódi kihívás lesz a 34 éves támadó számára.

Tegnap Antonio Conte, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bejelentette – amit már lapunk is megírt –, hogy csak a nyári, franciaországi Európa-bajnokság végéig marad a posztján. A hírek szerint az edző utána a Chelsea menedzsere lesz.

Még nem közölt eredmények, Premier League, 30. forduló: Leicester City–Newcastle United 1–0. Az élcsoport: 1. Leicester City 63 pont, 2. Tottenham Hotspur 58, 3. Arsenal 52/29 mérk.
Primera División, 29. forduló: Granada–Espanyol 1–1, Las Palmas–Real Madrid 1–2. Az élcsoport: 1. FC Barcelona 75, 2. Atlético Madrid 67, 3. Real Madrid 63.
Serie A, 29. forduló: Lazio–Atalanta 2–0, Palermo–Napoli 0–1. Az élcsoport: 1. Juventus 67, 2. Napoli 64, 3. AS Roma 59