Sport
Óriási bravúr kellene a sikerhez
Tenisz. Az orosz válogatott erősebb, de a magyarok bizakodnak, hogy megismételhetik a szlovákok elleni győzelmet
Nagy meccs vár a magyar férfi teniszválogatottra: a világcsoportba jutásért játszhat az orosz csapat ellen. Köves Gábor a szövetségi kapitány, a korábbi kiváló játékos úgy látja, a válogatott önbizalommal telve várja a mérkőzést. Erre szükség is lesz, mert az erőviszonyok alapján nem a mi csapatunk az esélyesebb. Igaz, szintén így volt ez az előző „körben”, s erre most Köves is utalt: „A szlovákok elleni párharcban bebizonyosodott, esélyesebb csapatot is le lehet győzni.” Illetve, kicsit talányosan, de átfogalmazta a kézenfekvő latolgatást: „Azt szeretném, ha nem úgy érvényesülne a papírforma, ahogy azt a világranglista mutatja. Az esélyek sem nyomják játékosaink vállát.”
Mindenesetre Balázs Attila és Fucsovics Márton játssza majd az egyeseket. Utóbbi – a jelenlegi első számú magyar játékos – a múlt heti, genovai tornán kisebb bokasérülést szenvedett, de erre már a lába nem emlékezteti, teljesen rendbe jött. Fucsovics hangot adott abbéli reményének, hogy a hétvégén száraz lesz az idő, mert ez, mint mondta, kedvez a játékának.
Balázs Attila, a csapat másik top 200-as teniszezője szerint Andrej Rubljov játéka fekszik neki, az idén már legyőzte. (Igazi bravúr volt, Rubljov a 37. a világranglistán, két hete a US Openen a legjobb nyolcba jutott, ott csak Rafael Nadal állította meg.) Szerinte sok múlik majd azon, ki milyen erőben lesz, mert hosszú, maratoni meccsekre számít. A keret tagja még Piros Zsombor, az idei Australian Open juniorbajnoka, valamint a párosspecialista, de egyéniben is a világranglistán ezerben lévő Borsos Gábor. Az ellenfél korelnöke a 37 éves Konsztantyin Kravcsuk, aki 169. a világranglistán. Három társa top 100-as játékos: a 21 éves Karen Hacsanov (32.), a 19 éves Andrej Rubljov (37.) és az ugyancsak 21 éves Danyiil Medvegyev (61.). Hacsanov az idén megverte már Tomas Berdychet és John Isnert is. Rubljov még Grigor Dimitrovot is legyőzte, és saját elmondása szerint elsősorban salakon sikeres.
A salakpályás párharc győztese feljut a világcsoportba, amelyben a magyar válogatott legutóbb 1996-ban szerepelt. A párharc sorsolását ma 11 órától tartják.