Sport
Orbán Viktor válaszolt a Fradistáknak
A miniszterelnök nem szól bele a klub vezetésébe

„Magyarország miniszterelnökeként továbbra is tartom magam ahhoz, amit a Ferencváros új stadionjának avatásán mondtam. A Ferencvárosi Torna Club vezetésével kapcsolatos kérdésekbe pedig, ahogyan korábban, most sem szándékozom beleszólni” – folytatódik a levél, melyet a kormányfő azzal zárt: „Legyen erkölcs, erő, egyetértés!”
Ferencvárosi szurkolók július 30-án fordultak petícióval a miniszterelnökhöz, a "jelenlegi szurkolókat érintő fenntarthatatlan és felesleges szabályozás" ellen tiltakozva és Kubatov Gábor klubelnök távozását követelve.
A kormányfő a 2014 augusztusában tartott stadionavató beszédében úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy ennek az eseménynek a napja, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik az ereiben. A miniszterelnök beszédében többek között nagyrabecsülését fejezte ki a fradistáknak a "Fradi-szívért", amely szavaival élve mindig nemzeti, piros-fehér-zöld színű is volt. Köszönetet mondott a fradistáknak azért, hogy "a magyar nemzet szabadságát és függetlenségét a legnehezebb kommunista időkben is megőrizték és évtizedekig tartották a lelket a magyarokban".