Olimpikák

A faültetés nem új keletű az olim­piák történetében. Már Bay Béláék is hoztak haza cserjéket, amelyeket aztán elültettek.

De még sohasem fordult elő, hogy a felvonulók szinte mindegyike magocskáról „ültessen” fát, hogy a magocskákból majd erdő legyen. A görögök nagyon súlyosan büntették a felelőtlenül fát kipusztító személyeket. Még Ovidius is megsiratta ezeket a fákat: „És amikor törzsébe hasított a gonosz kéz, / sértett kérgéből nem másképp folyt ki a friss vér, / mint oltárok előtt, ha a roppant bika eldől…” Az olimpia szervezői tudhatják: a természet is szereti az ajándékot. Ha uralkodni akarunk rajta, néha kedveskednünk kell neki.

*

Aranyérmeknek örülhettünk Rióban. A magyar nemzeti Himnusz új változata hangzott el, amelyet a MÁV Szimfonikus zenekar készített még 2013-ban. Nemzeti imánkat 1844 óta többször átdolgozták, többféle átirata született. Mi azonban egyféleképpen hallgatjuk.

*

Olvasni és hallani arról is, hogy a sportolókat meglopták, és felszerelési tárgyaik nincsenek biztonságban. Ez is új az olimpiák történetében. Mondhatjuk, hogy a szegény­ség a bűnözés anyja. A tolvajok tisztelik a tulajdont. Csupán azt akarják, hogy a lopott tárgyak az övék legyenek, és így még jobban tisztelhessék őket.

*

Elválaszthatatlan az olimpiától a tánc. „A taglejtés a test szónoklata” – vallotta Cicero. Nietzsche csak olyan istenekben szeretett volna hinni, akik táncolni tudnak. Mi boldog, táncoló bajnokokban reménykedünk.

*

A versenyző minden vereséggel elveszti, és minden győzelemmel visszanyeri egyensúlyát. Ez az örök körforgás törvénye a sportpályán, így az olimpián is.

Mona Lisának el kellene zarándokolnia az olimpiára, hogy mosolyogni tanuljon.