Sport

Olasz klubok vinnék a Vasas középpályását

Berecz Zsombor iránt a Serie A mellett a Bundesligából is érdeklődnek

Olasz lapértesülések szerint három Serie A-ban szereplő csapat, a Sassuolo, a Genoa és Atalanta is szerződtetné a Vasas fiatal labdarúgóját, Berecz Zsombort.

berecz zsombor
Berecz Zsombor a remeklő Vasas egyik kulcsembere, nem csoda, ha külföldön is felfigyeltek a játékára. Fotó: vasasfc.hu
A 21 esztendős középpályás alapembere a kiválóan szereplő angyalföldi gárdának: az idei szezonban 27 bajnokin lépett pályára az OTP Bank Liga tabelláján harmadik helyen álló csapatban, ezalatt 5 gól fűződik a nevéhez. Tavaly novemberben a válogatottban is bemutatkozhatott, Svédország ellen csereként egy félidőnyi játéklehetőséget kapott Bernd Storcktól.

A futballista játékát az olasz lapok Sami Khediráéhoz hasonlítják, és a tuttomercatoweb.com úgy tudja, mindhárom említett klub folyamatosan figyeli Berecz teljesítményét.

Bereczet a talján együttesek mellett két német csapat, a Dárdai Pál által irányított Hertha BSC, és a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheim is szívesen látná soraiban - írja a az átigazolásokban mindig jól értesült olasz portálra hivatkozva a Goal.com